2021. szeptember 1-én nagy sikerrel lezajlott a VI. Gépészeti Szakmakultúra Konferencia. Az előadók és résztvevők létszáma együttesen meghaladta a 60 főt. A rendezvény főtámogatója a Knorr-Bremse Vasúti Járműrendszerek Hungária Kft. volt, de emellett számos neves ipari szereplőt is köszönthettünk a szponzorok között. A rendezvény a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen került megrendezésre, amelynek során a gépiparhoz köthető szakterületek egy-egy jeles képviselője tartott gyakorlatorientált előadást, elsősorban a gépgyártást támogató, kiemelkedően érdekes hazai és nemzetközi, a szakmai élmezőnyhöz tartozó területekről, úgymint gépipari értékelemzés, mesterséges intelligencia alkalmazások, AR/VR, ergonómia. A rendezvényt a nagyszámú előadásnak köszönhetően három szekcióra bontottuk, amelyek egyben a GTE egyes területeihez kapcsolódnak, úgymint: konstrukció és technológia, additív gyártás, mérés-tesztelés. Jelenleg a rendezvényről szóló visszajelzéseket gyűjtjük.
Az elhangzott előadások kivonatait tartalmazó kiadvány 1. és 2. része elérhető.