ALMANACH

1904.01.10, 118 éve történt:
Schmid Rezső spektroszkópus, molekulaszerkezet kutató vegyészmérnök (1904. január 10., Munkács - 1943. október 02., Budapest) 1926-ban diplomázott a budapesti műegyetemen, s már a következő évben, 1927-ben doktorált Gróh Gyula irányításával a tudományegyetemen. Pogány Béla vette fel a műegyetemi fizika tanszékre és szerzett számára Rockefeller ösztöndíjat Chicagoba, Robert Mullikenhez. Az itt eltöltött 1932-es év egész további pályáját a molekulaszerkezet meghatározására szolgáló spektroszkópiai kutatások felé irányította. Pogány Béla, Gerő Loránd és Schmid Rezső európai szintű spektroszkópiai iskolát teremtettek a műegyetemen a 30-as években. Schmid nemcsak kiváló kutató, termékeny szerző, hanem nagyszerű pedagógus is volt. Számos fiatal kutató számára adott témát és laboratóriumi lehetőséget doktori disszertációjuk elkészítéséhez. Közülük a legismertebbek: Bozóky László, M. Zemplén Jolán, Budó Ágoston, Kovács István, de még Schmid korai halála után is több olyan doktori disszertáció született, amelyben a szerzők hálásan mondtak köszönetet a tőle kapott biztatásért, ösztönző támogatásért. 1950 óta az anyagszerkezet kutatásban elért kimagasló eredményeket Schmid Rezső díjjal jutalmazza az Eötvös Loránd Fizikai Társulat.

1875.01.11, 147 éve történt:
Luppis János (Giovanni) feltaláló, fregattkapitány, fegyvergyáros (1813. augusztus 27., Fiume - 1875. január 11., Milánó) Az osztrák-magyar haditengerészetben volt tiszt. Az 1860-as évek elején készítette találmányát, az önálló hajtású torpedó első, kezdetleges változatát, amely lényegében rugós szerkezettel hajtott csónak volt, orrában lévő, kis ütésre is robbanó szerkezettel. A hadügyminisztériumtól eleinte nem kapott támogatást, ezért kapcsolatba lépett Robert Whitehead angol feltalálóval (aki később a Népszigeti hajógyárat alapította). Fiumében állították elő közös munkájuk eredményeként 1866-ban a torpedó továbbfejlesztett változatát, amely már hatékony fegyver volt. Ez jelentős sikert hozott, számos országba szállítottak. Találmányáért 1869-ben magyar nemességet kapott.

1908.01.15, 114 éve történt:
Teller Ede atomfizikus (1908. január 15., Budapest - 2003. szeptember 09., Stanford) A Trefort utcai Mintagimnáziumban érettségizett, utána első díjat nyert az Eötvös-versenyen matematikából és fizikából. Itthon kezdett műegyetemi tanulmányait Karlsruheban folytatta vegyészmérnöki szakon. Rövid müncheni tartózkodás után Lipcsében fejezte be egyetemi tanulmányait, Heisenberg irányításával doktorált fizikából. Utána Göttingenben, majd Londonban lett egyetemi oktató. 1934-ben megnősült, majd Bohr mellett dolgozott Rockefeller ösztöndíjas kutatóként Koppenhágában. Itt ismerkedett meg George Gamow-val, a Szovjetunióból szerencsésen elmenekült fizikussal. 1935-ben Gamow mellé hívták meg a George Washington Egyetemre. A Földön megvalósítható fúziós magreakció ötletét Fermi vetette fel Tellernek 1941-ben. Ezután Chicagoban, majd Los Alamosban, miközben az odahívott fizikusok az uránon felfedezett maghasadás megszelídítésén (atomreaktor) illetve bombává alakításán (atombomba) dolgoztak, Teller az atombombával begyújtható fúziós "szuperbomba" megvalósíthatóságát kutatta. 1945 után a fizikusok nagy része befejezettnek gondolta az atombombával kapcsolatos kutatásokat, Teller azonban folytatni akarta. Miután 1949-ben a Szovjetunió is felrobbantotta saját atombombáját, a kiéleződött politikai helyzetben Teller megkapta Ttruman elnök támogatását a hidrogénbomba kifejlesztésére. Az általa irányított kutató csoport tervei alapján készült deutérium trícium bombával 1951-től kezdve hajtottak végre kísérleti robbantásokat a Csendes óceán felett. Közben Teller újra összeütközésbe került a fizikusok többségével (Oppenheimer ügy). Utolsó "nagy dobása" a "csillagháborús" rakétaelhárító terv volt az 1980-as években, melyet Reagan elnök karolt fel és amely végül is közvetve a Szovjetunió felbomlásához vezetett. Az 1990-es években többször járt újra Magyarországon. Érdekes és lebilincselő előadásokat tartott és magas állami kitüntetésben (Corvin lánc) is részesült. Ő volt az utolsó "marslakó", aki saját megélt élményei alapján beszélhetett itthon a többiekről: Kármán Tódorról, Szilárd Leóról, Wigner Jenőről, Neumann Jánosról.