ALMANACH
1914.05.27, 112 éve történt:
Sir Joseph Wilson Swan angol vegyész, fizikus, feltaláló (1828. október 31., Sunderland - 1914. május 27., Warlingham)
Főleg elektrotechnikai találmányai voltak. Már 1860-ban szabadalmat kapott szénszálas, vákuumos elektromos izzólámpára, abban az időben azonban sem a vákuum, sem a szénszál nem volt megfelelő minőségben előállítható. 1878-ban Edisont megelőzve, újabb szabadalom alapján már gyárat alapított izzólámpák gyártására. Üzemébe később Edison is társult, az üzem a brit elektromossági ipar jelentős tényezője lett. Fontos találmányai voltak a fényképészetben is.1963.05.27, 63 éve történt:
Kármán Tódor gépészmérnök, fizikus, alkalmazott matematikus (1881. május 11., Budapest - 1963. május 27., Aachen)
Teljes nevén Szőllőskislaki Kármán Tódor, német nevén Theodore von Kármán, akit az amerikai légierő (USAF) védőszentjének becéznek, és a szuperszonikus légi közlekedés atyjaként, valamint a rakétatechnológia és hiperszonikus űrhajózás egyik úttörőjeként is ismernek.
Tudta nélkül a német repüléstechnika alapjainak letételével a német légierő, a Luftwaffe kifejlesztéséhez is sokban hozzájárult. Mint fizikus és alkalmazott matematikus sokban hozzájárult a hidrodinamika és a modern gázdinamika, illetve az aerodinamika huszadik századbeli fejlődéséhez. Számos kutatóintézet, valamint nemzeti és nemzetközi irányító bizottság megteremtésével, megszervezésével vagy irányításával bízták meg. Segítségét számos ország nagyra becsüli.
Származása, korai élete
Kármán Tódor apja, Kármán Mór a filozófia és a neveléstan neves budapesti egyetemi tanára volt, nagy tekintéllyel rendelkezett az egyetemi középiskolai tanárképzés gyakorlatának alakításában, s aki Szőllőskislaki nemesi nevét a közoktatásban végzett munkájáért nyerte el. Bátyja Kármán Elemér kriminál-pedagógus, pszichológus, jogász. Tódor oktatása magánúton kezdődött. A számtan volt a kedvence, és emlékezőtehetségét testvérei már korán felismerték, amikor ámulatukra hat éves korában képes volt öt és hatjegyű számokat fejben hiba nélkül összeszorozni. Apja azonban attól tartva, hogy fia a tehetségét számítani mutatványok cirkuszi bemutatására fogja majd használni, azt kívánta, hogy humán tárgyakkal, művelődési tartalmakkal is foglalkozzék. Iskolai oktatása kilenc éves korában kezdődött a budapesti mintagimnáziumnak is nevezett M. Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgimnáziumában.
Amikor érettségizése évében, 1898-ban megnyerte az ország legjobb matematika és természettudomány tanulójának szánt országos Eötvös Loránd-díjat, külföldre készült tiszta matematikát tanulni, de apja ezévi idegösszeroppanása és anyagi okok miatt Budapesten kellett maradnia. Így apja kívánságának engedve, aki fiát egy gyakorlati pálya felé igyekezett irányítani, Tódor a jóhírű Királyi József Műegyetemre, annak gépészmérnöki karára iratkozott be, ahol a neves Bánki Donát professzor irányítása alatt tanult. Az egyetemet 1902-ben, 22 éves korában fejezte be kitüntetéssel.
Munkássága - európai tevékenysége
Az egyetem elvégeztével egy egyéves sorkatonai szolgálatra hívták be az osztrák-magyar közös hadseregbe. Hazatértével Donát professzor hidraulika tanársegédjeként kapott alkalmazást a Műszaki Egyetemen, de a Ganz gyár tanácsadójaként is dolgozott.
1906-ban a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjával Németországba utazott tanulmányai folytatására a göttingeni egyetemre, ahol a neves Ludwig Prandtl professzor felügyelete alatt a hidrodinamikával és aerodinamikával együtt a határréteg-elméleten és a repülőgép szárnyprofil-elméleten dolgozott. Nagy befolyással volt rá Prandtl mellett David Hilbert és Felix Klein is; ez növesztette a repülés elmélete iránti különös érdeklődését. Így amikor a repülők alkatrészei szilárdságának a problémája merült fel és a Krupp gyár egy hidraulikus prést ajánlott fel nagy fémszerkezetek nyomás alatti eltorzulásának tanulmányozására, amihez matematikai modellezést is csatolt, ezt a témát választotta doktorátusi értekezésére, ami mind magyarul, mind németül megjelent nyomtatásban. A doktori diplomával együtt egy "privát docens" állásajánlatot kapott. Később a Zeppelin Léghajóépítő Társaságnak lett egy szélcsatorna használatára szüksége, aminek megépítését a göttingeni egyetemre bízták. Kármán a szélcsatorna használatával végrehajtott tanulmányai közben figyelt fel 1911-ben egy váltakozó irányba forgó örvény kialakulására egy lapos akadály mögött, amit róla neveztek el Kármán-örvénysornak, vagy örvényútnak. Ez utóbbi elnevezés az örvények váltakozó irányát az utcák váltakozó oldali megvilágításához hasonlítja. Ez idő alatt Kármán Max Born fizikussal is társult az atomok mozgásának tanulmányozására, a rácsdinamika Fourier egyenletek általi leírásával. Egy rövid félévet a Selmecbányai Bányászati Akadémián töltött el professzori állásban, de amikor látta, hogy ott nem kaphat elég anyagi támogatást kísérleti munkáira, visszatért Göttingenbe.
Kármán 1913-ban elfogadta a Technische Hochschule Aachen által felajánlott és az aacheni Aeronautikai Intézet igazgatói állásával járó tanári állást a Repüléstan és Mechanika tanszék élén. A kutatóintézetben hamarosan egy erős kutatócsoport megszervezésébe kezdett a kísérleti berendezés lényeges megjavításával, egy szélcsatorna megtervezésével is. Hugo Junkers közeli segítőtársa lett a Junkers J-1 szállító-repülőgép aerodinamikai megtervezésében. Ennek az első konzolos tartású szárnnyal ellátott, kizárólag fémfelépítésű repülőnek a szárnyprofilterveit diákjai értékelték ki az egyetem szélcsatornáján.
Az első világháború kitörésével 1914-ben ismét besorozták az osztrák–magyar hadseregbe. Idejét nagyrészt a Bécs melletti Aerodinamikai Laboratóriumban töltötte, ahol késedelem nélkül egy repülőfejlesztési kísérleti laboratóriumot rendezett be szélcsatornával. Itt Petróczy István, Zurovetz Vilmos és Asboth Oszkár közreműködésével együtt egy a helikopter elvein épült, de csak egy helyben lebegő kötött tüzérségi megfigyelőeszközt terveztek, építettek és üzemeltettek, amit később PKZ néven szabadalmaztattak. A háború végén 1918-ban visszatért Magyarországra arra számítva, hogy talán a magyar tudományos oktatási rendszer alapvető modernizálásában lesz valami fontos szerepe. A Tanácsköztársaság idején közoktatási népbiztos-helyettesként dolgozott az Oktatásügy Minisztériumban, de a történelmi események felértékelésével a feladatot reménytelennek ítélte. A Tanácsköztársaság bukása után ez a pozíció nem is maradt meg és 1920 őszén Kármánt a MAeSz (Magyar Aero Szövetség) is kizárta tagjai közül. Így visszatért Aachenbe az Aeronautikai Intézet és az egyetem Repüléstan és Mechanika tanszékének vezetésére. A város melletti faluban Vaalsban lakott, a holland határ túloldalán.
Aachenben – a német repülőgépgyárosok anyagi támogatásával – a szilárd akadályok áramló folyadékokra és gázokra való hatását, a turbulencia-elméletet, és a gázok szilárd testekre gyakorolt emelőerejét (repülőgép szárnyprofil) tanulmányozva intenzív alapvető kutatási programba kezdett nem is sejtve, hogy ez milyen lényeges előnyt szolgáltat majd a modern német légierő, a Luftwaffe létrehozásához a második világháború idejére.
Amerika
A 30-as évek elején a német nemzetiszocialista irányzat terjedésével állása bizonytalanná vált. Mivel Kármán már volt Amerikában amikor a California Institute of Technology (Pasadena) Nobel-díjas professzora, Robert Millikan1926-ban hozzá fordult segítségért egy szélcsatorna megtervezésével kapcsolatban és meghívta intézetéhez, majd 1928-ra munkaideje felét már egyébként is Amerikában töltötte, 1930-ban a Caltech kezdeményezésére tervezett Guggenheim Aeronautical Laboratory (GALCIT) által felajánlott igazgatói állást nem tudta elutasítani.
A szuperszonikus repülés elméletéhez 1932-ben nevezetesen azzal járult hozzá, hogy a háromdimenziós Navier–Stokes áramlási egyenleteket egyetlen egyenletre egyszerűsítette és az áramlás útjába helyezett akadályok különböző pontjai közelében mért fizikai adatok tanulmányozásával arra megoldást javasolt. Ezt a szuperszonikus repülés feladataira alkalmas Kármán-Moore elméletnek nevezett megoldást ma is széles körben használják.
1933-ban véglegesen letelepedett az Egyesült Államokban és 1936-ban az amerikai állampolgárságot is felvette.
Kármán alapította meg 1933-ban az Amerikai Egyesült Államok Aeronautikai Tudományának Intézetét (US Institute of Aeronautical Sciences) és kutatást indított a folyékony anyagok mechanikája (angolul: fluid mechanics) a turbulenciaelmélet és a szuperszonikus repülés területén, valamint a matematikának a gépészmérnöki, repülőgép-szerkezeti és talajerózió területén való alkalmazásával is.
Bár a rakéták elméletével már a húszas évek óta lépést tartott, jól ismerve korai elméleteivel foglalkozó tudósait, az orosz Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, a francia Robert Esnault-Pelterie, az amerikai Robert Goddard az erdélyi születésű német Hermann Oberth valamint a német származású lettországi szovjet Fridrih Cander munkáit érdeklődése rövidesen erősen a rakétakutatás felé hajlott, mihelyt a második világháború idején megtudta, hogy a németek rakétákat fejlesztettek ki hadi célokra. Ezt az érdeklődést az Angliának a rakétafegyverekkel (angolul doodlebugs) való bombázása felőli hír is továbbserkentette.
Kármán hatására a modern amerikai felsőfokú aerodinamikai oktatás fejlődése is lényegesen felgyorsult. Ez a Caltechen a rugalmasságtannak, a szerkezeti tervezésnek, az üzemanyag- és szerkezeti anyag-kémiának, és a hajtómű-konstrukciónak a tananyagba belefoglalásával, vagy annak kiterjesztésével a reaktív (lökhajtásos, torlósugár-hajtásos) és a szuperszonikus repülés tervezésének, előbb a startrakéták, majd a nagyobb, ballisztikus rakéták tervezésének oktatásához is vezetett. Ezúton az atomfizika bevándorolt tudósai (Szilárd Leó, Albert Einstein, Enrico Fermi majd Robert Oppenheimer) szaktudásaihoz hasonlóan a második világháború végére Kármán modern aerodinamikája és szervezőképessége is az Egyesült Államok nagyhatalmi eszközévé vált.
Az amerikai állam anyagi támogatásával Kármán alapított meg Kaliforniában egy aerodinamikai kísérleti laboratóriumot, melynek neve 1944 után Jet Propulsion Laboratory (Sugárhajtás-laboratórium) lett, lett és amely élére Kármánt jelölték ki. Ez az intézet később jelesen szolgálta az amerikai űrkutatási programot is.
Kármánt, mint az USAF speciális tanácsadóját 1939-ben egy (a világon legelső) hatméteres 40 000 lóerős szélcsatorna tervezésére kérték fel, aminek segítségével a légierő hatalmas lépéseket tett a repüléskutatásban. Az amerikai hadi, honvédelmi hatóságokkal való szoros együttműködés szolgálatára az USA hadügyminisztériumának főtanácsadójára való kinevezése után Kármán állította fel az Amerikai Légierő Tudományos Tanácsadói Elnökségét (USAF Scientific Advisory Board)
Kármánnak a háború után alkalma volt tanulmányozni a német rakétakutatás eredményeit is, amit sikeresen használt az amerikai sugárhajtásos és ballisztikus repülés továbbfejlesztésére. Így a rakéta üzemanyag-égetés, aerotermokémia és magnetohidrodinamika alkalmazásával a rakéta hajtóművek modernizálása útján Kármán az amerikai műholdtervezés és űrkutatás hajtóerejévé vált.
Nemzetközi
Az egyre nehezebb és költségesebb feladatok megoldásához nemzetközi együttműködésre volt szükség és Kármán ebben is részt akart vállalni. Így a háború után ugyan megtartotta a Caltech tiszteletbeli igazgatói pozícióját és az amerikai légierővel való szoros kapcsolatát előbb a NATO-nak lett tanácsadója, majd 1949-ben lemondott igazgatói pozícióiról és Párizsba költözött. A NATO Repüléstani Kutatás és Fejlesztés Csoportjának (Advisory Group for Aeronautical Research and Development, AGARD) és később a Nemzetközi Repüléstudományi Tanácsnak (International Council of the Aeronautical Sciences, ICAS) és az Asztronautikai Világszövetségnek (International Astronautical Federation) keretében folytatott tevékenysége folyamán kitartó szervezőmunkával 1960-ra létrehozta az űrkutatók nemzetközi fórumát, a Nemzetközi Asztronautikai Akadémiát (International Academy of Astronautics) aminek Kármán támogatásával, legutolsó 1962-i őszi szülővárosába tett látogatása után 1963-ban Magyarország is tagja lett. Ebben az évben halt meg Aachenben.
Tudományos tevékenységének összefoglalója
(Forrás az angol nyelvű Wikipédia listája)
Ismereteinket a következő tudományágakban terjesztette ki:
- Rugalmasság
- Rezgés
- Hőátadás
- Kristálytan
- Nem-elasztikus torzulás elmélete,
- Kármán örvénysor, nem-stacionárius, henger alakú akadály utáni sodorvonalak
- Lamináris áramlás stabilitása,
- Turbulencia,
- Szárnyprofil körüli egyenletes és nem-egyenletes áramlás
- Határrétegek
- Szuperszonikus aerodinamika
- Föppl–Kármán egyenletek (rugalmas lemezek elhajlása)
- Born–von Kármán határ-állapot, Kármán rácsmodell (kristálytan)
- Chaplygin–Kármán–Tsien megközelítés (potenciális áramlás)
- Falkowich–Kármán egyenlet (transzonikus áramlás)
- Von Kármán konstans (fal-turbulencia)
- Kármán-vonal (aerodinamika és asztrodinamika)
- Kármán–Howarth egyenlet(wd) (turbulencia)
- Kármán–Nikuradze korreláció (nagy viszkozitású folyadékok áramlása)
- Kármán–Pohlhausen paraméter (határrétegek)
- Kármán–Treffz transzformáció (szárnyprofil elmélet)
- Kármán–Prandtl törvény (áramlási sebesség fedetlen csatornákban)
- Kármán integrálegyenlet (határréteg elmélet)
- Repülő orrkúp-tervezés Haack-széria, Kármán féle csúcsív, vagy boltív (szuperszonikus aerodinamika)
- Kármán örvénysor (áramlás henger alakú tárgy mögött)
- United States National Medal of Science, vagyis Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Érme (1963) első birtokosa
- Franklin Gold Medal, aranyérem (1948)
- Member of the Royal Society (az angol királyi társaság tagja)
- A Prandtl-gyűrű, a Gauss-érem, Kelvin-érem, Guggenheim-érem és Watt-érem tulajdonosa.
- A Budapesti Műszaki Egyetem gyémántdiplomáját a tiszteletbeli doktori címmel együtt 1962-ben kapta meg. Ugyanebben az évben kapta a Bánki Donát-érem kitüntetést is.
- Emlékét a Hold túlsó oldalán (45°D, 175°K) és a Marson (46,5°D, 59°K) egy-egy becsapódási kráter neve őrzi.
- A BME Gépészmérnöki Karának kollégiumát róla nevezték el.
- Kármán Tódor-díj
- A Magyar Posta Kármán Tódor emlékére 1992-ben bélyeget adott ki.
- Pasadenában a NASA JPL auditóriuma is az ő nevét viseli.
- Az Aachen-i RWTH Egyetemen az előadótermeket magába foglaló épületet Kármán-Auditóriumnak nevezik.
- Budapesten a Közlekedési Múzeum parkjában is áll mellszobra.
1923.05.29, 103 éve történt:
Miklós Ödön mérnök, politikus (1857. december 14., Finke - 1923. május 29., Passau)
Tanulmányait Budapesten a műszaki egyetemen végezte, gyakorlati munkásságát a Budapest-Zimony vasútvonal építésével kezdte, majd a budapesti gabonaelevátor építésének vezetője lett. Hosszabb tanulmányutat tett az USA gabonaelevátorainak tanulmányozására. 1892-ben országgyűlési képviselő, 1893-tól földművelésügyi államtitkár, majd 1900-ban a párizsi világkiállítás helyettes magyar kormánybiztosa.1923.05.29, 103 éve történt:
Miklós Ödön mérnök, politikus (1857. december 14., Finke - 1923. május 29., Passau)
Tanulmányait Budapesten a műszaki egyetemen végezte, gyakorlati munkásságát a Budapest-Zimony vasútvonal építésével kezdte, majd a budapesti gabonaelevátor építésének vezetője lett (1880-1883). Hosszabb tanulmányutat tett az USA gabonaelevátorainak tanulmányozására. 1892-ben országgyűlési képviselő, 1893-tól földművelésügyi államtitkár, majd 1900-ban a párizsi világkiállítás helyettes magyar kormánybiztosa.1913.05.30, 113 éve történt:
Faller Károly fémkohómérnök, főiskolai tanár (1857. május 21., Selmecbánya - 1913. május 30., Budapest)
Tanulmányait a selmecbányai akadémián végezte, 1876-ban szerzett oklevelet. 1882-ben a selmecbányai bányaiskolához nevezték ki tanárnak, ahol 9 éven át tanított. 1891-1894 között hivatali pályáján előrehaladva több állami fémkohóműnél működött. 1894-ben a selmecbányai akadémia fémkohászattani tanszékére hívták meg. 1906-tól akadémiai tanárként vezette a fémkohászati tanszéket. A fémkohászattanról írt munkája jó ideig az egyetlen magyar fémkohászati munka volt.1964.05.30, 62 éve történt:
Szilárd Leó magyar amerikai atomfizikus, biofizikus (1898. február 11., Budapest - 1964. május 30., Kalifornia)
Spitz Leó néven született egy középosztálybeli zsidó család első gyermekeként. A műszaki és tudományos fellendülés korában jött a világra, mikor az emberek elégedettek voltak a civilizáció vívmányaival. Édesapja Spitz Lajos sikeres mérnök volt. Édesanyja Vidor Tekla. Leó koraérett gyerek volt. 13 éves korában elkezdett a fizika iránt érdeklődni. Húga Szilárd Rózsi egyik visszaemlékezésében megemlíti, hogy mikor másik bátyja, Béla difteritiszt kapott el és el kellett tőlük különíteni, Leó összeeszkábált egy kis méretű, drót nélküli távíró berendezést, és a lakás egyik végében a leadót, a másikban a vevőt állította fel, s így beszélgettek testvérükkel. 1908-1916-ig a VI. kerületi Reáliskolába járt Budapesten. 1917-ben behívták az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregébe tüzérnek. Később tisztképzőbe került, de sorozatos influenzája miatt tartalékos állományba helyezték és leszerelték az első világháború végén. A Műszaki Egyetemen kezdte meg tanulmányait, de a politikai feszültség és a megfelelő oktatási lehetőség hiánya miatt 1919-ben öccsével Berlinbe költözött.
Berlinben a Műszaki Egyetemen tanult, de mindenekelőtt Albert Einstein, Max von Laue, Erwin Schrödinger, Walter Ernst és Fritz Haber bűvkörébe került és és hatásukra a fizikára kezdett összpontosítani. 1921-ben abbahagyta műszaki tanulmányait és átiratkozott a Berlini Egyetemre, ahol fizikát tanult, többek között Max von Laue-tól. Egyik előadás után megmutatta munkáit Einsteinnek, aki felfigyelt rá, s ezt követően Szilárd gyakran hazakísérte a folyóirat olvasóból.
1922. augusztusában cum laude doktorált, miután közreadta disszertációját "Entrópiacsökkentés termodinamikai rendszerben intelligens lény hatására" címen, amely igen nagy feltűnést keltett szakmai körökben. Ebben, korát messze megelőzve vizsgálja - és lényegében tisztázza - az értelem információtermelő szerepének és a hőtan II. főtételének összefüggését, amit ma az informatika és az agykutatás kiindulópontjának, az információelmélet és a kibernetika előfutárának tekintenek. Neumann János jelentős mértékben erre épített a kvantummechanikai méréselmélet kidolgozásakor. Posztdoktori munkáját a berlini Kaiser Wilhelm Főiskolán kezdte el Hermann Markkal. Itt készítette tanulmányait a "Kristályban szabálytalanul szóródó röntgensugarak" és "A röntgensugarak kristályban való polarizációja visszaverődéskor" címen. 1924-ben megkezdte 3 éves asszisztensi munkáját a Berlini Egyetem Elméleti Fizika tanszékén. Korai dolgozatai közül számos foglalkozott soha el nem végezhető gondolati kísérletek logikai konzekvenciájával. 1930-ban itt, Berlinben találkozott jövendőbeli feleségével, Gertrude Weiss-szel.
1925-1933 között több szabadalma is született, ebből 8 Albert Einsteinnel közösen. 1929-ben nyújtotta be a részecskegyorsító szabadalmát, 1931-ben az elektronmikroszkópét, majd 1931. március 2-án tették közzé a legsikeresebb Einstein-Szilárd szabadalmukat, amely egy új típusú hűtőszekrényre vonatkozott. Szilárd és Einstein egyik nap szörnyű tragédiáról olvasott az újságban: egy család megfulladt, mert éjszaka mérges gáz (kén-dioxid) szabadult ki a jégszekrényül hibás szelepéből, amely beszivárgott hálószobájukba. A tudósok ekkor kijelentették: találni kell valami olyan megoldást a szivattyúzásra, amely nem okoz balesetet. Ekkor alkották meg az elektromágneses szivattyút. Ebben az volt újszerű, hogy nem tartalmazott könnyen meghibásodó forgóalkatrészt vagy dugattyút, hanem a folyékony fém elektromágneses továbbításával történt a hűtés. Remélték, hogy a felfedezés érdekelni fogja az AEG-t, s habár nagy hangja miatt sosem lett belőle termék, az elvet hatékonyan használták 1942-ben az Amerikai Egyesült Államokban az atomreaktor fejlesztésénél, és ma is ezen az elven hűtik a tenyész-reaktorokat.
Ebben az időszakban tanársegédként dolgozott, majd egyetemi magántanár lett. Több elméleti fizika előadást tartott Erwin Schrödingerrel és Neumann Jánossal, valamint magfizikát és kémiát Lise Meitnerrel. 1932-ben az Egyesült Államokba látogatott és megkísérelt megszervezni egy tudományos bojkottot Japánnal szemben, tiltakozásul Japán Kínával szembeni agressziójára.
1933-ban Adolf Hitler vette át a hatalmat Németországban. Szilárd megérezte az új idők szelét: "Bepakoltam két bőröndömet, hogy bármelyik pillanatban elhagyhassam az országot." A Reichstag felgyújtása után elérkezettnek látta az időt és felszállt a bécsi gyorsra. A kocsik kongtak az ürességtől, másnap azonban már fel sem lehetett férni erre a vonatra, a nácik a határon megállították a kocsikat és kiszállították a zsidókat. "Az embernek nem kell sokkal okosabbnak lennie a többinél, ha boldogulni akar az életben, az is elég, ha csak egy nappal megelőzi őket" gondolt vissza erre a szerencsés, ám nagyon is tudatos menekülésre.
Rövid bécsi tartózkodás után március végén Angliába költözött. "Gyermekkoromban két dolog érdekelt: a fizika és a politika, de soha nem gondoltam, hogy e két terület valaha kapcsolatba kerül egymással. Valószínűleg politikai tájékozottságomnak köszönhetem, hogy életben maradtam, s a fizikának köszönhetem, hogy érdekes az életem" - emlékezett vissza később Szilárd.
Londonban T. A. Chalmers-szel dolgozott együtt a St. Bartholomew Kórházban. A Szilárd-Chalmers folyamat, amit itt dolgoztak ki, nemcsak rendkívül értékes és eredeti, hanem nagy a gyakorlati jelentősége a radioaktív preparatív technika szempontjából is. E folyamat tette lehetővé azt, hogy egy elemből neutron-besugárzással annak egy radioaktív izotópja majdnem hordozómentesen előállítható és lényegében egyszerű fizikai, kémiai módszerekkel elkülöníthető.
Szilárd rengeteg menekült tudósnak szerzett állást az angol egyetemeken Hans Bethe segítségével, aki a következőket mondta róla: "Szilárd mindenütt feltűnt, ahol tudományos viták zajlottak, sokunknak úgy tűnt, hogy egyszerre akár több helyen is képes különös részecskék módjára materializálódni, majd újra eltűnni, hogy másutt, egészen váratlan helyen és időben újra felbukkanjon." Szilárd rábírta Sir William Beveridge-t, hogy megalapítsa az Academic Assistance Councilt, egy szervezetet, melynek célja, hogy segítsen a náci Németországból elüldözött tudósoknak. Ebben a periódusban rengeteg szabadalmat nyújtott be és különböző vállalkozásokban vett részt, melyekből a megélhetését biztosította (és állandó támadási felületet nyújtott kritikusainak).
Lord Ernest Rutherford és társai felfedezték, hogy az atom lényegében üres térből áll, mert az elektronok egy parányi atommag körül mozognak és a mag néhány ezerszer kisebb, mint maga az atom, ami általában stabil és változatlan, ám néhány esetben hirtelen szétesik és más kémiai elemmé alakul, ezt nevezik radioaktivitásnak. A radioaktív elemek atomja közül egyszerre általában csak néhány darab bomlik el, a fizikusok azonban felismerték, hogy ha a rengeteg atommagot sikerül egyidejűleg bomlásra késztetni, akkor egy hatalmas robbanás keletkezik és mérhetetlen energia szabadulna fel.
Akkoriban egyes fizikusok azt tartották, hogy a Nap energiáját is a magreakciók adják. 1934-ben Londonban, a Royal Societyben Rutherfod előadásában az atommag hatalmas energiájáról beszélt, de kijelentette, hogy az atomenergia gyakorlati felhasználása lehetetlen, mert a folyamatot a Földön nem lehet létrehozni. Az előadásról hazatartó Szilárd Leót azonban irritálta, hogy valamit megvalósíthatatlannak mondanak. Az általa is terjesztett hagyomány szerint, amikor később London belvárosában, a Southampton Lane-en ballagva megállította egy piros lámpa, akkor ötlött eszébe a neutronok láncreakciója, mint az atomenergia kiszabadításának lehetősége. A gyakorlati megoldást a következőkben látta: ha lenne egy olyan kémiai elem, amely két neutront bocsát ki, miután elnyelt egy neutront, amely megfelelően instabil, akkor ezzel az elemmel létre lehet hozni a nukleáris láncreakciót, ha fel lehetne halmozni belőle a kritikus mennyiséget. Ez volt a későbbi atombomba-elmélet kiinduló receptje.
Felfedezése nem csak felvillanyozta, hanem meg is rémítette. 1934-ben és 1936-ban két szabadalmat jelentett be a British Admirality-nek. Egy nyilvánosat, melyben homályosan utal az energiatárolásra és egy titkosat, amely a bomba elvét írta le, de nem tudta melyik elemmel tud a láncreakcióban részt venni. 8000 fontot kért, hogy megvizsgálhassa a periódusos rendszer elemeit. Azt akarta kideríteni, hogy melyik elemnél következik be egy neutron hatására olyan magreakció, amely két neutront termel, s így a szaporodó neutronok a magreakciók lavinaszerű áradatát idézik elő. A szabadalmi leírásban a neutronduplázó elem lehetőségeként a berilliumot, brómot és az uránt javasolta, és megemlítette, hogy az önfenntartó láncreakció csak egy kritikus tömeg felett lehetséges. Kérését azonban visszautasították és a pénzt nem kapta meg. Szilárd később kijelentette, hogy Nobel-díjat kellett volna kapnia, amiért nem végezte el a kísérletet, hiszen akkor pár évvel előbb születhetett volna meg maga az atombomba, s ez a tény megváltoztatta volna az egész emberiség történelmét.
1935-ben megkapta a menekültstátuszt és folytatta magfizikai kutatásait az oxfordi Clarendon Laboratoryban. Ekkor az irídiumra koncentrált, amely különös izotópaktivitást mutatott. Nem tudta meggyőzni kollégáit, Enrico Fermit sem, hogy az atomenergia gyakorlati felhasználása megvalósítható, és egyben igen veszélyes, ezért a kutatásokat ellenőrzés alá kell vonni. 1937-ben folytatta magfizikai kutatásait Oxfordban, és James Tuckkal egy elektrongyorsítót tervezett. Néhányszor járt az Egyesült Államokban az 1930-as évek közepén és fontolóra vette, hogy itt hagyja Európát, mivel a háború lehetősége egyre inkább körvonalazódott. 1938 szeptemberében a müncheni egyezmény idején egy előadáson vett részt az Egyesült Államokban, s látva Anglia politikai gyengeségét Németországgal szemben, eldöntötte New Yorkba költözik.
New Yorkban a Columbia Egyetemen, a Pupin laboratóriumban, Walter Zinn-nel dolgozott együtt a neutronemisszió kutatásában. Rájött, hogy az irídium nem alkalmas a láncreakcióhoz, és az uránt kezdte vizsgálni. 1939 januárjában itt érte a hír, hogy Németországban felfedezték: a neutrongazdag urán két könnyebb, feltehetően neutronszegényebb atommagra hasad szét. A német felfedezés háborúra gyakorolt feltételezett hatásáról Albert Einsteinnel közösen levelet küldött Franklin D. Roosevelt elnöknek. A hír hallatán ötlött fel benne a gondolat, hogy hátha így lesz egy neutronból kettő. Kutatásuk során felfedezték, hogy valószínűleg két gyors neutron bocsátódik ki maghasadás közben és valószínűleg ez az elemi urán tartja életben a láncreakciót. Unszolására az urán-víz rendszer kísérletét Chicagoban Enrico Fermi és tőlük függetlenül Joliot-Curie is elvégezte, igazolva Szilárd sejtését. A háború előszelét megérezve Szilárd meg akarta akadályozni, hogy a felfedezést publikálják, de Joliot-Curie ellenezte ezt, s így az 1939 őszén napvilágot látott. Ekkor ajánlotta Szilárd az urán-grafit rácsot a nukleáris reaktor tervezéséhez. 1940-ben csupán 6 ezer dollárt kapott a kormánytól kutatásaira. Enrico Fermivel és Herbert Andersonnal bebizonyították, hogy a víz és urán-oxid rendszer egyik feltétele lehet az öntápláló láncreakciónak. Szilárd cikket írt "Divergens láncreakciók urán és karbon rendszerekben" címmel a chicagoi Metallurgiai Laboratórium számára, amelyben az inhomogén térbeli elrendezésű urán-grafit reaktor rendszert taglalja, melyet 1940. február 16-án publikáltak a Physical Review-ban annak ellenére, hogy Szilárd kérte, a háború végégi a cikk ne jelenjen meg.
A második világháború közeledtével Szilárd egyre intenzívebben foglalkozott az atomelmélet fegyverként való megvalósításával. Ismert volt, hogy a német nukleáris kutatások előrehaladott állapotban vannak. Ezért úgy érezte, hogy kutatásaik eredményét vissza kell tartani a publikálástól. Szilárd, kollégáival Wigner Jenővel és Teller Edével remélték, hogy pénzügyi támogatást kapnak az Amerikai Egyesült Államok kormányától és finanszírozzák a kutatás teljes költségét, s így bebizonyíthatják, hogy lehetséges nukleáris láncreakciót elindítani. Nagy nehezen meggyőzte Enrico Fermit, hogy a magfizikai láncreakció katonai lehetősége óriási. Mivel a legnagyobb uránlelőhely Belga Kongóban volt, ezért fel akarták hívni a belga kormány figyelmét ennek jelentőségére és nem utolsósorban a német veszélyre. Wigner Jenő javaslatára kettesben meglátogatták Albert Einsteint. Miután Szilárd elmagyarázta neki a láncreakció lényegét, s mivel gyűlölte a nácizmust, magáévá tette az ügyet. A levelet németül Szilárd fogalmazta meg, melyet postázott Einsteinnek. Einstein a levelet kijavítva visszaküldte, amit Wigner lefordított angolra, majd Teller Edével Szilárd újra elment Einsteinhez, aki a leveleket aláírta. A leveleket 1939 augusztusában átadták Alexander Sachsnak, az elnök egyik barátjának azzal, hogy juttassa el Franklin D. Roosevelt elnökhöz. Ez a levél körvonalazta a láncreakció megvalósítását és annak nemzetvédelmi jelentőségét. A levél azonban csak októberben jutott el Roosevelthez, aki bizottságot állíttatott fel az ügy vizsgálatára.
1939. október 21-ére hívták össze a Uranium Committee első találkozóját, melyen Szilárd, Teller és Wigner vett részt, valamint F. L. Mohler, Alexander Sachs és R. B. Roberts. Megkérdezték tőlük, konkrétan milyen kutatásokat kellene végezni atombomba előállításához. Első lépésként 4 tonna grafitra és 50 tonna urán-oxidra volt szükségük, mert ezt akarták felhasználni az elnyelődés mértékének megmérésére. Ez az első szállítmány 6 ezer dollárba került, és 1940. február 20-án érkezett meg. Ezzel indult be a Manhattan-projekt, amelyben a reaktortervezés Enrico Fermi és Szilárd Leó, a kémiai problémák megoldása Wigner Jenő, a matematikai számítások elvégzése pedig Neumann János feladata volt, sok más amerikai és emigráns tudóssal együtt. A finanszírozás mindig konkrét kutatásokra vonatkozott, amit szakmailag meg kellett indokolni. Végül a Manhattan-projekt nagyjából 300 ezer dollárt emésztett fel. A Manhattan-projektet Szilárd Fermivel közösen vezette, aki alapos tudós volt, míg Szilárd "csupán" remek ötleteivel állt elő. Kiegészítették egymást, de gyakran vitába is keveredtek emiatt. Az uránnal azonban nem ment minden simán, mert a neutronok csupán a könnyű uránt, az U235-öt hasították szét, a nagyobb mennyiségben jelen lévő többi atom viszont elnyelte azt, lelassítva, sőt megállítva a láncreakciót. Ezért az uránt grafittal vették körül, hogy ezzel lelassítsák a neutronok sebességét, melyek ezután nem nyelődnek el a nehéz uránban. Ez volt a láncreakció kulcsa. A németek is ugyanezzel próbálkoztak, de félretették a megoldást, mert arra a hibás eredményre jutottak, hogy a grafit elnyeli a neutronokat. Szilárd szerint azonban a problémát a grafit nem megfelelő tisztasága okozta, mivel a grafit gyártásakor használt bórtartalmú elektródok szennyeződést okoztak. 1941-ben az amerikai kormány minimális támogatással személyesen intézkedett a tiszta urán és a grafit előállításáról, mely elengedhetetlen volt a reaktor építéséhez. Szilárd vezetése alatt addig soha nem gyártott tisztaságú grafit készült Oak Ridge-ben.
Később rájöttek, hogy a tiszta grafit már nem nyeli el a neutronokat, de oly mértékben lelassítja a folyamatot, hogy bomba nem készíthető belőle, ezért két új módszert is kidolgoztak. Az egyik megoldás az volt, hogy elkülönítik a nehéz és a könnyű uránt, amely azután már alkalmas a láncreakcióhoz. Azonban ez az eljárás meglehetősen bonyolult volt ahhoz, hogy kellő eredményt érhessenek el vele. A másik módszer, hogy a grafitba ágyazódó urán lassú láncreakciója folytán hagyják, hogy a nehéz urán elnyelje a neutronokat. A neutronok az uránt néhány nap alatt egy másik hasadóanyaggá, plutóniummá alakítják át, amely könnyen kivonható és bomba készíthető belőle.
Szilárd 1942-ben Chicago-ba költözött és 1942 februárjától 1946 júliusáig vezető fizikusként dolgozott Arthur H. Compton-nál a Chicagoi Egyetem Metallurgiai Laboratóriumban. Ez a laboratórium lett az atombomba-fejlesztés, vagyis a Manhattan-projekt egyik vezető kutatóbázisa. Mivel a nemzetvédelmi kutatási osztály részeként működött a Manhattan-projekt, vezetőjének Leslie Groves tábornokot nevezték ki és ezzel katonai irányítás alá került. 1942. augusztus 29-én megkezdődött az atombomba előállításához szükséges gépek és alkatrészek gyártása az Oak Ridge völgyében, a titkos helyet Manhattan Districtnek nevezték. A nácik ekkor már felhagytak az atombomba készítéssel, mert nem értek el megfelelő eredményeket, de az amerikaiak ezt még nem tudták.
1942. december 2-án Fermi, Szilárd és munkatársai bemutatták az első nukleáris láncreakciót a Chicagoi Egyetemen, a Stagg Field amerikai futball stadion egyik lelátója alatt épült grafit reaktorblokkban. Méretei óriásiak voltak. A hatméteres atommáglya 45 ezer grafittéglából és a közéjük ágyazott urán labdacsokból állt. Ez a sikeres kísérlet volt Szilárd atomelméletének gyakorlati igazolása.
A Manhattan terv közben Szilárd gyakran volt csalódott a kormány nehézkes adminisztrációs és biztonsági előírásai miatt. Mint más tudóst, aki beletemetkezett ebbe a projektbe, őt is nyugtalanította a hadsereg túlzott szerepe és befolyása. Rengeteg feljegyzés, ami ebből az időből származik, utal erre az aggodalmára. Az új fegyver előállítására egy szigorúan őrzött új-mexikói katonai területen, Los Alamosban került sor. Ide azonban Szilárd Leót már nem hívták meg, ő Chicagoban maradt. Befolyása csökkenni kezdett, háttérbe szorult, sőt kívülállóvá vált. Ebben nem kis szerepe volt Groves ezredesnek. Szilárdot bosszantotta, hogy ezt a tudományos kísérletsorozatot Groves egyfajta hadműveletnek tekinti. Többször megkérdőjelezte az ezredes alkalmasságát a Manhattan terv vezetésére. Groves felkérte Henry Simson hadügyminisztert, hogy internáltassa Szilárdot, mint veszélyes ellenséget, de Simson ezt elutasította. Groves ekkor a CIA-t uszította Szilárdra azzal a váddal, hogy fontos titkokat ad át a náciknak. Szilárdot megfigyelés alá helyezték. Titkos jelentések tömege készült róla. Szilárd tisztában volt helyzetével, de nem tehetett ellene semmit. 1943-ban megkapta az amerikai állampolgárságot.
Németország kapitulációja után Szilárd javaslatot terjesztett elő Roosevelt elnöknek, amelyben sürgette az atombomba használatának korlátozását. Roosevelt azonban meghalt, mielőtt a levelet megkaphatta volna. 1945 tavaszán Szilárd hatására tudósok egy csoportja elkészítette a Frank-jelentést, amely körvonalazta a nukleáris fegyverkezés veszélyeit. Ez a jelentés fellépett az atombombának a japán civil lakosság elleni bevetése ellen, helyette nem-katonai jellegű erődemonstrációt javasolt.
Szilárd megpróbálta megértetni, hogy nem egyszerűen egy újfajta fegyverről van szó. Amikor valami egyszerre ezres vagy tízezres szorzóval változik, az ember nem képes felfogni ennek hatását. Ilyen különbség van például egy gyalogos és egy szuperszonikus repülő sebessége között. Az atombombát eleinte csupán egy új fegyvernek tekintették, nem fogták fel annak katonai és társadalmi hatását. 1945 júliusában Szilárd petíciót küldött Truman elnöknek, amelyben kérte, ne dobjanak atombombát Hirosimára. Ezt a petíciót a Metallurgiai Laboratórium 68 tudósa is aláírta. Szilárd elküldte Teller Edének is Los Alamosba, aki gyakran nem értett egyet Szilárddal, most azonban neki adott igazat. A Los Alamosi kutatások vezetője, Robert Oppenheimer lebeszélte Tellert, hogy segítsen Szilárdnak. Azt állította, Szilárd visszaél tudományos tekintélyével, hiszen tudósként nem lehet elég tájékozott ebben az ügyben és így nem hozhat teljesen objektív döntést. Groves tábornok, a Manhattan terv vezetője sem helyeselte a petíciót, amely véleménye szerint veszélyeztette a nemzetbiztonságot és leleplezte az atombomba létezését. A petíció soha nem jutott el Truman elnökhöz. 1945. augusztus 6-án ledobták az első atombombát Hirosimára, majd augusztus 9-én a másodikat Nagaszakira. Japán kapitulációja után Szilárd igyekezett megakadályozni a May-Johnson féle törvénytervezet elfogadását, amely megkísérelte az atomenergiát a hadsereg kezébe adni.
A háború után az atomreaktor szabadalmát Szilárd és Fermi kapta meg, amit tőlük az Egyesült Államok kormánya jelképes 1 dollárért vásárolt meg. Szilárdnak azonban nem volt ínyére ez a megoldás. Felajánlotta ingyen a szabadalmat, de a kormány fizetni akart érte, ha csak jelképesen is. Szilárd ekkor akkora összeget kért, amely valamelyest javított volna anyagi helyzetén, de a kormány ezt visszautasította. Ezt követően Szilárd egyre aktívabban foglalkozott a politikával. Megpróbálta meggyőzni a politikusokat, hogy az atombomba legfőbb értéke csak az lehet, hogy megakadályozzák bevetését háborúkban. Előadásaiban szót emelt a nukleáris fegyverzet ellenőrzése mellett. Elítélte a világhatalmak és az elit vezetés szerepét a nemzetközi tudományos kommunikáció terén. Számos ötletét H. G. Wells munkái inspirálták, melyeket ifjú korában mohón olvasott. Wells "The World Set Free" című könyve, melyben megjósolta az atomenergia kutatást, már 1932-ben nagy hatást gyakorolt Szilárdra.
Albert Einsteinnel és más tudósokkal együtt 1946-ban megalapította az Atomtudósok Válságbizottságát. Híres tudósokat sorakoztattak fel, akik hangoztatták, hogy az atombomba elkészítésének módja nem titok, bármelyik kormány hozzájuthat, de a bomba ellen nincs orvosság., nincs védelem, ezért azt nemzetközi ellenőrzés alá kell vonni. A "Bulletin of the Atomic Scientists" oldalain 1947-ben megjelent "Levél Sztálinhoz" című cikke, melyben felszólította a világ vezetőit, folytassanak nyílt eszmecserét az élesedő hidegháború csillapítása érdekében. Cikkeiben a békefolyamatról kiegyensúlyozott képet adott, nem hibáztatva sem az Egyesült Államokat, sem a Szovjetuniót a kialakult helyzetért. Amerikában kommunistaellenes hullám futott végig. Amikor a Szovjetunió 1949-ben végrehajtotta első kísérleti atomrobbantását, a hidegháború és a fegyverkezési verseny folyamata visszafordíthatatlannak látszott.
Szilárd ekkor elfordult a politikától, és teljesen a biológiának szentelte magát. Úgy tűnt nem akart többé a halállal kapcsolatos dolgokkal foglalkozni, csak az élet jelenségeit akarta kutatni.
1946. július 1-ével lemondott a Metallurgiai Laboratóriumban és félállású biológiaprofesszor lett a Chicagoi Egyetem Sugárbiológiai és Biofiziológiai tanszékén. Ugyanakkor félállásban tanácsadóként dolgozott az egyetem Társadalomtudományi Osztályán az atomenergia társadalmi szempontjainak kutatásán. Jellemző vonása Szilárdnak, hogy amikor elhatározta, hogy biológiával fog foglalkozni, akkor azt előbb alaposan meg akarta tanulni. New York államban Cold Springs Harborban évente nyáron rendeztek egy mikrobiológia szemináriumot, amin Szilárd rendszeresen részt vett. Itt Szilárd megtanult a baktériumokkal dolgozni, tápanyagot szaporítani, mikroszkóp alatt számolni, megismerte az E-coli bacilusok, a bakteriofágok természetét.
Szilárdnak olyan elgondolásai voltak, mint amilyen addig senkinek, hiszen fizikai szemszögből közelített a biológia felé. 1948-ban Aaron Novickkal kezdett el dolgozni saját laboratóriumában a Chicagoi Egyetemen és elkezdte kutatásait a nukleáris biológia területén. Együtt fejlesztették ki a chemostrátot, az eszközt, amely a baktériumtenyészetek növekedéséhez változatlan feltételeket biztosít. A tápanyag cirkuláltatásával stacionárius, vagyis időben nem változó állapotot hozott létre, ezzel mutációk keletkeztek, melyeket kiválasztott. Így mintegy az evolúció folyamatát valósította meg kémcsőben. A chemostrátot hosszabb ideig működtetve több száz mutáció állt elő, végül olyan baktériumokat tudott előállítani, amelyek egész sereg, a kiindulástól eltérő sajátosságot mutattak. 1949-ben és 1950-ben számos cikkben jelentette meg kutatásai eredményét, mint például "Tapasztalatok a chemostráttal baktériumok spontán mutációjával", "Anti-mutánsok", "Az öregedés természete". Szilárd elmélete az öregedéssel és az emberi memóriára vonatkozó elméleteivel kapcsolatban jelentősen túlmutatott kutatásain és folyamatosan foglalkozott a témával élete hátralévő részében. Tudományos stílusához tartozott, hogy a bonyolultról először egy igen egyszerű modellt készített a rendszer leglényegesebb jellemzőit megtartva. Ehhez kitűnő képzelőereje és tehetsége volt.
Azonban nem sokáig tudta tétlenül nézni, ahogy a szuperhatalmak iszonyú mennyiségű fegyvert halmoznak fel. Az 1950-es évek végén Szilárd gondolatai inspirálták Albert Einsteint és Bertrand Russellt, hogy megszervezzenek egy nemzetközi konferenciát az érintett tudósok számára. Az első ilyen konferencia Pugwashban kapott helyet 1957-ben. Az ezt követő találkozók, melyek összefogták a világ tudósait, a Pugwash-konferencia nevet kapták. Nyilvánosan ellenezte a hidrogénbomba fejlesztését és Teller Edével, aki ennek a kutatásnak a vezetője volt, többször is éles vitába keveredett. Elmagyarázta, hogy az ilyen bomba kobaltbevonattal mennyire megnöveli a radioaktív szennyezést. Volt egy olyan elmélete is, amely szerint a hidrogénbomba csak oly módon lehet hatásos fegyver, ha a kutatási eredményeket és az implementációs megoldásokat is átadják a Szovjetuniónak.
Folytatta biológiai kutatásait, melyeket különböző állami intézmények finanszíroztak, mint a National Advisory Health Council és az Office of Naval Research. Ugyanakkor különböző magánvállalatoknál tanácsadóként is dolgozott, s találmányait, mint például a folyadék-folyadék leválasztót a Podbielniak Ltd. használta fel.
1953-ban bezárta laboratóriumát és elméleti biológusként kezdett dolgozni. Egyetemi évei alatt 1953-54-ben biofizikai óraadó tanár volt a Brandeis Egyetemen. 1956-ban megkapta a biofizikai professzor címet a Chicagoi Egyetem Enrico Fermi Nukleáris Tanszékén. Mikor Jacques Monod, a párizsi Pasteur Intézet professzora megkérdezte, hogyan vált fizikusból biológussá, ő így válaszolt: "Olyan érdekes a biológia, hát nincs igazam?".
1954-ben Aaron Novickkel megtervezte a negatív visszacsatolású enzimműködés szabályozását, majd az American Academy of Arts and Sciences tagjává választották. 1958 után a nukleáris háború fenyegetettségének növekedésekor Szilárd politikai aktivitása ismét erősödött. Részt vett a második és a harmadik Pugwash-konferencia szervezésében, melyeket Kanadában és Ausztriában tartottak.
1959-ben publikálta öregedés-elméletét. Diagnosztizálta a hólyagrákot, amely betegségben maga is szenvedett. Felesége, Gertrude segítségével áttanulmányozta a szakirodalmat és módszereket dolgozott ki a betegség felszámolására. Két sugárkezelésen is átesett 1960-ban és 1962-ben. Maga szervezte a radiológiai kezelést, ő számította ki a dózisokat. Betegségét is arra használta, hogy új gyógyászati eljárást dolgozzon ki, a rák radioterápiáját. A sugárkezelések során a New York City's Memorial Hospitalban Szilárd magnóra mondta életének eseményeit, többek közt feltárta a Manhattan tervben játszott szerepét. Számos interjút adott és sok TV műsorban vett részt, mert úgy érezte, már nincs sok ideje hátra. Azonban felgyógyult, ezen saját maga is meglepődött. Mindvégig úgy hitte, rákbetegsége csak átmenetileg szorult vissza, de a halála után végzett boncolás nem mutatott ki testében rákos elváltozást.
Ebben az időben Szilárd rengeteget írt. Javaslatokat tett a nukleáris kor túlélésének szabályaira a "How to Live with the Bomb and Survive" (1960) című munkájában. Novelláskötetet írt "A delfinek hangja" címmel. A címadó novellában nemzetközi delfinkutató intézet tudósai megfejtik a delfinek nyelvét, felismerik azok magas rendű intelligenciáját, és tolmácsolják a kormányaiknak a tőlük kapott meggyőző leszerelési javaslatokat. Csak miután a delfinek javaslata megvalósult, akkor derül ki a turpisság, nem is delfinek, hanem az egymással szót értő tudósok dolgozták ki azt.
Egy másik szatirikus művében a tudomány túlszervezését gúnyolja ki. Kifejti, hogy a a tudomány egyre gyorsabb fejlődése egyre nagyobb veszélybe sodorja a politikailag fejletlen emberiséget, akkor mit lehetne tenni a tudomány megállítása érdekében. Javaslata szerint a kutatásra nagyon sok pénzt kell adni, e pénz leadminisztrálására nagyon sok bizottságot kell szervezni. E bizottságok munkájába be kell vonni a tudósokat és akkor idejük annyira szétforgácsolódik, hogy a tudomány fejlődése megáll és az emberiség megmenekül saját magától. Novelláiért 1961-ben a Humán Irodalomtudományok tiszteletbeli doktorává avatták a Brandeis Egyetemen.
1959 októbere és 1961 októbere között tárgyalásokat folytatott a Szovjetunió miniszterelnökével, Nyikita Hruscsovval, akinél a Berlini Válság idején magánkihallgatáson járt. Szilárd megtudta, hogy Hruscsov nagyon szereti a borotvákat, ezért egy borotvát vitt neki ajándékba. Hruscsov elragadtatással szemlélte az ajándékot, ekkor Szilárd azt mondta: "De van egy kis probléma, a tartalékpengék. Megígérhetem, hogy amíg nem lesz háború, ellátjuk Önt tartalékpengékkel." Hruscsov mosolyogva így válaszolt: "Ha még egy háború lesz, soha többé nem fogok borotválkozni." Szilárd javaslatot tett egy "Moszkva-Washington forródrót" felállítására, amely megkönnyítené vészhelyzetben is a kommunikációt a szuperhatalmak vezetői között. Ebben az évben az atomenergia békés felhasználásáért folytatott munkásságáért elnyerte a Washingtoni Tudományos Akadémia "Atommal a békéért" díját. 1961-ben előadás-sorozatot kezdett, melynek sorén nyolc egyetemen és főiskolán járt. Első előadását 1961. november 17-én a Harvard Law School Forumon tartotta, "Are We On The Road of War?" címmel. Erőfeszítése nyomán létrejött az Élhető Világért Tanács, egy politizáló bizottság, amelynek tagjai bevételeik két százalékával támogatták a leszerelést hirdető politikusjelölteket.
John F. Kennedy elnök megválasztásakor Szilárd Washingtonba költözött a DuPont Plaza Hotelbe. Amióta elhagyta Magyarországot, sosem lelt otthonra, mindig albérletben, bérlakásokban, szállodákban lakott. "Bárcsak lettek volna gyökereim, de ha már nem lehettek, hát szárnyakat akartam", emlékezett vissza egy BBC-nek adott interjúban.
1962-ben Párizsba utazott, hogy részt vegyen egy konferencián, amelynek témája a molekuláris biológia és a kibernetika. Sikertelenül próbált megszervezni egy közvetlen találkozót a szovjet és amerikai tisztségviselők között, melyet ő "angyalprojektnek" nevezett. A kubai rakétaválság idején Genfbe repült, hogy személyes közbenjárásával elhárítsa a III. világháború fenyegető kitörését. Itt élő barátjának ezt mondta: "Atomháború lesz! Én vagyok az első amerikai menekült!" Tíz hónappal később megépítették a "forródrót"-ot, így egy telexgépen keresztül közvetlen összeköttetés jött létre a Fehér Ház és a Kreml között.
Az 1950-es évek végén ismerkedett meg Jonas Salkal, a gyermekbénulás elleni oltóanyag felfedezőjével. Megtudta, hogy Salk olyan intézetet tervez, amelyben a biológusok kutatásaik társadalmi hatásait is tanulmányozhatják. Tevékenyen részt vett az intézet megalkotásában, és rábeszélte Salkot, hogy azt a kaliforniai La Jollában építsék fel. 1963 júliusától Szilárd a La Jolla-i Salk Biológiai Intézet külső tagja lett, majd 1964 februárjában La Jollába költözött, és az egyetem belső tagjává vált. Ismét biofizikával kezdett foglalkozni. Egész életében egy ilyen munkahelyet keresett, élete során ez volt az első hely, ahol letelepedett és otthont teremtett.
Utolsó munkája egy tanulmány volt az emberi emlékezet szerkezetéről és felépítéséről. Halála előtt két nappal nagy lelkesedéssel újságolta Magyarországra készülő húgának, hogy nagy megelégedésére végzett ezzel a munkával. 1964. május 30-án álmában szívroham végzett vele. Emlékét őrzi többek között egy a Holdon róla elnevezett kráter is.
Hamvainak egyharmada a Kerepesi temetőben, a Magyar Tudományos Akadémia parcellájában található, ahova 1998-ban helyezték. A második harmad Amerikában maradt, a harmadikat pedig az elhunyt kívánságára léggömbbel szélnek eresztették.