ALMANACH
1803.10.03, 219 éve történt:
John Gorrie amerikai orvos, feltaláló (1803. október 03., Charleston - 1855. június 29., Apalachicola)
Orvosi tanulmányait New Yorkban folytatta. 1833-ban Apalachicola-ban, Floridában telepedett le. Az orvosi gyakorlat mellett számos tisztséget viselt a város vezetésében. 1841-ben a városban kitört a sárgaláz. A betegség leküzdése érdekében polgármesterként sokat tett a környező mocsarak lecsapolásáért. A városi kórház vezetőjeként szerzett tapasztalatai alapján a sárgalázas betegek gyógyításában a hűtést tartotta megfelelő gyógymódnak. A kórházban kiépítette a jégtáblák hűtőhatásán alapuló szellőztetési rendszert. Jégkészítő gépet szerkesztett, 1851-ben kapott rá szabadalmat. Floridában ma is Gorrie-t tekintik a légkondicionálás atyjának.1968.10.03, 54 éve történt:
Krupár Géza bányamérnök (1893. április 15., Tardos - 1968. október 03., Budapest)
Tanulmányait 1921-ben Sopronban fejezte be a Bányászati és Erdészeti Főiskolán. Albertaknán 1931-ben a vékony széntelepek új, gazdaságos lefejtési módját kísérletezte ki. 1945 után a Magyar Állami Szénbányák főosztályvezető helyetteseként kezdeményezte a szénbányászat gépesítését és kidolgozta annak műszaki előfeltételeit. 1954-től Dorogon a tervezőiroda vezetője, a víznívó alatti homoktermelés megoldásának elméletével és gyakorlati megvalósításával foglalkozott.1858.10.04, 164 éve történt:
Michael Idvorsky Pupin szerb származású amerikai mérnök, feltaláló (1858. október 04., Idvor - 1935. március 12., New York)
Már 16 éves korában kivándorolt az Egyesült Államokba és csak doktorálni jött vissza Berlinbe Helmholtzhoz. 1889-ben a Columbia Egyetem mérnöki karán a matematikai fizika előadója lett. Itt találta fel és szabadalmaztatta a nagy távolságokat áthidaló telefonhálózat kiépítéséhez nélkülözhetetlenné vált ún. "Pupin tekercs"-eket. Politikai szerepet is vállalt: 1911-ben a Szerb Királyság konzulja lett az USA-ban, majd az első világháború után sikeresen lobbizott Szerbia és Montenegro önállóságáért Wilson elnöknél. New Yorkban a Columbia Egyetem egyik fizikai laboratóriuma 1935 óta, Belgrádban a mérnöki technológiai kutatóintézet 1945 óta viseli a nevét.1889.10.04, 133 éve történt:
Muttnyánszky Ádám gépészmérnök, egyetemi tanár, Kossuth-díjas (1889. október 04., Budapest - 1976. augusztus 2., Budapest)
Lengyel származásúnak tartott, értelmiségi család ötödik gyermekeként született, dédapja a Muttnyánszky ágon nagykanizsai tanító, nagyapja ügyvéd és közjegyző volt. Azonos nevű apja, mint járásbíró, Bonyhádról költözött a főváros II. kerületébe, majd Solymárra, ahol 1896-ban a plébániával szomszédos házak egyikét vásárolta meg. Az apa, mint nyugalmazott táblabíró, 1920-ban hunyt el, ezt követően az épületet a község – 1921. szeptemberében - orvosi rendelő céljára vásárolta meg a családtól. A Muttnyánszky szülők sírja még ma is megtalálható a solymári temető régi részén, a papi sírok szomszédságában, ami - házuknak a plébániával való szomszédságát tekintve - jelképes is lehetett.
Maga Muttnyánszky Ádám az ifjúkorát Solymáron töltötte, középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. A jeles minőségű érettségi után 1907-ben beiratkozott a budapesti kir. József műegyetem gépészmérnöki szakosztályába, ahol kiváló neves tanárok keze alá került. 1911-ben szerzett gépészmérnöki diplomát. Ezután két évig Czakó Adolf professzor tanszékén (Szilárdságtan tanszék) volt tanársegéd. Ez az időszak meghatározó volt életében, mert tanítómesterének irányítása és példamutatása révén vált vérbeli pedagógussá, mérnökök nevelőjévé. 1913-ban katonai szolgálatra hívták be. Az első világháborúban a fronton 62 hónapot töltött katonai szolgálatban. Leszerelése után Bresztovszky Béla professzor tanszékére került (Műszaki Mechanikai Tanszék), ahol adjunktusi állást foglalt el. 1920-ban a hallgatók számának jelentős csökkenése miatt megvált az egyetemi állásától.
1920-1938 között a Budapest vidéki Kőszénbánya Rt. pilisvörösvári bányájának előbb mérnöke, majd a bányaüzem gépészeti főmérnöke lett. A háborús gazdálkodás miatt a bánya gépészeti és szállítási berendezései meglehetősen elhanyagolt állapotban voltak. A munkája során megfigyelte az aknák szállító gépeinek kötelein bekövetkezett szálszakadásokat, a kötéltárcsák kopását, a csapágyak melegedését, stb. és mindezekről gondos feljegyzéseket készített. Ezek alapján még időben tudott intézkedni a korábban sűrűn előfordult üzemi balesetek és üzemzavarok megelőzéséről. A pilisvörösvári bányához több akna tartozott szállítóberendezéssel, a solymári szénosztályozóhoz sodronykötélpálya szállította a szenet. Ezeken túl számtalan csővezeték (gőz, víz) és távkábel tartozott a keze alá, amelyhez az egyetemen tanultakra szüksége volt, sőt a technika fejlődése miatt ismeretei bővítésre szorultak. Műszaki könyvtárát külföldi művekkel a saját pénzén fejlesztette, mert a vállalat erre nem adott pénzt. 1933-ban súlyos bányaszerencsétlenség történt, vízbetörés miatt a bent rekedt 9 bányászt az általa tervezett és megépített külön akna útján tudták élve kihozni. A bánya számos problémáját oldotta meg, az átlagos mérnöki tevékenység szintjét messze meghaladóan. Munkásságának eredményét, a feljegyzései alapján mások okulására közzé akarta tenni, de ehhez a bánya igazgatósága nem adta meg az engedélyt, nehogy a konkurencia megismerje és alkalmazza a cikkekben szereplő megoldásokat, mert az a részvényeseik érdekeit sértette volna. A gyakorlati tevékenység tükröződik későbbi oktatómunkájában: előadásainak, jegyzeteinek, könyveinek példaanyagát jórészt ebben az időszakban gyűjtötte össze.
A bányaüzem 1938. évi megszüntetését követően újból visszament az egyetemre oktatni. Előbb az alkalmazott mechanika tárgy előadására hívták meg, majd adjunktusként az aerodinamika tanszék szélcsatornáinak szerelését vezette. 1942-ben a Műszaki Mechanika Tanszék vezetésére kapott kinevezést. Tevékenységét a mechanika tananyag átdolgozásával, kibővítésével kezdte. Irányításával teljesen átdolgozták a hallgatók részére kiadandó feladatokat és szigorlati kérdéseket. Így sikerült elérnie, hogy a mechanika oktatás jól illeszkedjék a gépészmérnöki gyakorlat igényeihez és az oktatás tanmenetéhez. Mint tanár nemcsak a hallgatók tudását igyekezett fejleszteni, hanem arra törekedett, hogy diákjai fogékonyak legyenek a mérnöki gondolkodás iránt, megismerjék a mérnöki alkotás szépségeit, társadalmi hasznosságát. Hallgatóit a mérnöki felelősségre, lelkiismeretességre, pontosságra nevelte. Igényes volt a munkában, szigorú, de igazságos a számonkérésben. Egész lénye, emberi magatartása egy mérnöknemzedék példaképévé tette őt.
A jegyzetkiadás kezdeményezőjeként igen sokat tett a hatékony mérnökképzés érdekében. Felismerte, hogy a tudomány elsajátításához gondosan és magyarosan fogalmazott, áttekinthető ábrákkal ellátott jegyzetek szükségesek. Példát mutatott abban, hogy a háborút követő nehéz viszonyok közepette is hogyan lehet a jegyzetellátást megoldani. A gyakorlatból vett példáiból, világos, érthető előadásaiból a mérnöki hivatás szépsége sugárzott. A jegyzeteinek kiadására csak a második világháború után kerülhetett sor. Ezeket a Tankönyvkiadó Vállalat 1950-től kezdve egyetemi tankönyvként adta ki, melyekből egyesek 5, illetve 8 kiadást értek meg. Ezek a művek mintául szolgálnak arra, hogy miként lehet a mechanika legelvontabb részeit is egyszerűen, de szabatosan, tudományos igényességgel megmagyarázni, és összekapcsolni a gyakorló mérnök tevékenységével. Könyveit az ipari gyakorlatban is a fontos segédkönyvek közé sorolják. 70 éves korában, saját elhatározásából nyugdíjba ment, de ezután is kapcsolatban maradt volt tanszékével. 80 évesen még egyetemi jegyzetet írt. 1976-ban bekövetkezett halálakor - végakaratának megfelelően - Solymáron helyezték örök nyugalomra.
Születésének 100. évfordulóján a solymári temetőben lévő sírjánál a Budapesti Műszaki Egyetem koszorúzási ünnepélyt rendezett, ugyanakkor az egyetem központi könyvtára emlékkiállítást rendezett, majd sor került a Műegyetem kertjében Dr. Muttnyánszky Ádám Kossuth díjas egyetemi tanár szobrának leleplezésére és róla nevezték el a Ka 51. tantermet, ahol emlékezetes előadásainak többségét tartotta.
Főbb művei:
- A drótkötelek élettartama (Technika, 1940. 3. sz.)
- Siklófék laza féktuskóval (Technika, 1941. 10. sz.)
- Síkban görbe rudakról (Budapest, 1942.)
- Statika (egyetemi tankönyv, Budapest, 1951.)
- Műszaki lengéstan elemei (Budapest, 1952.)
- Szilárdságtan (egyetemi tankönyv, Budapest, 1956.)
- Bányászati kézikönyv I. Kinematika és szilárdságtan (Budapest, 1956.)
- Kinematika és kinetika (egyetemi tankönyv, 1957.)
- Műszaki értelmező szótár II. Mechanika és lengéstan (Budapest, 1959.)
- Magyar Népköztársaság Érdemérem arany fokozata (1950.)
- Kossuth díj (1952.)
- A Felsőoktatás kiváló dolgozója (1953.)
- A Budapesti Műszaki Egyetem Muttnyánszky professzornak, mint egykori hallgatójának 1961-ben arany, 1971-ben gyémánt diplomát adományozott, 1971-ben pedig díszdoktorrá avatta.
1903.10.04, 119 éve történt:
John Vincent Atanasoff amerikai matematikus, fizikus (1903. október 04., Hamilton - 1995. június 15., Frederick)
Bolgár bevándorló családban született. Az Iowa State University-n tanult, majd 1930-ban Madisonban nyerte el a Ph. D. fokozatot. Ezután az Iowa State University-n tanított. Disszertációjának témája igen számításigényes volt, ezért kezdett el foglalkozni egy elektronikus számítógép tervezésével, elsősorban nagyméretű lineáris egyenletrendszerek megoldására. 1939 márciusában egy ösztöndíj segítségével fogott hozzá a fejlesztéshez, a munkába bevonta az egyetem egyik hallgatóját, Clifford Berryt is. A később ABC-nek (Atanasoff-Berry Computer) nevezett gép prototípusát 1939 decemberében mutatták be szűk körben, megindították a szabadalmazási eljárást is, ezt azonban sohasem fejeték be. A háború alatt mind Atanasoff, mind Berry hadi feladatokon dolgozott. Csak 1948-ban kezdtek érdeklődni az ABC után, ekkor kiderült, hogy a gépet az Iowai egyetemen lebontották. Feltételezhető, hogy Eckert és Mauchly felhasználták Atanasoff elgondolásait az ENIAC megalkotásakor. Atanasoff az ötvenes években az amerikai hadiiparnak dolgozott, majd saját mérnöki irodát alapított, 1961-ben vonult vissza a munkától. Hosszú évekig folyt vita arról, hogy ki találta fel az elektronikus számítógépet. 1973-ban bírói ítélet mondta ki, hogy Atanasoff tekintendő a számítógép feltalálójának.1825.10.05, 197 éve történt:
Xantus János magyar író, természetkutató, néprajztudós (1825. október 05., Csokonya - 1894. december 13., Budapest)
Jogi tanulmányait követően 1847-ben ügyvédi vizsgát tett. 1848-ban előbb nemzetőr, majd honvéd, 1849-ben Érsekújvárnál elfogták, mint hadnagyot és Königgratz várába zárták. A szabadságharc bukása után az osztrák ezredbe sorozták. 1850-ben Anglián át az USA-ba szökött. Indiana állam területén topográfiai felméréseket végezve állat- és növénytani anyagot gyűjtött a Smithsonian Institution számára. 1858-1861 között az USA tengerészeti mérnökkarának kapitányaként meteorológiai megfigyeléseket végzett a Csendes-óceánon. 1861 végén hazatért Magyarországra, de a politikai körülmények miatt 1862-ben újra visszautazott. Előbb a washingtoni tengerészeti minisztérium titkára, majd mexikói konzul lett. 1864-ben végleg hazajött. Részt vállalt a pesti állatkert létrehozásában, amelynek megnyitásától, 1866-tól igazgatója volt. 1868-ban a kormány megbízásából délkelet-ázsiai expedícióra indult. Gyűjteménye lett a Néprajzi Múzeum alapja. 1872-től a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának őre, 1873-tól igazgatója volt. 1859-től az MTA tagja.1970.10.05, 52 éve történt:
Kertész Béla gépészmérnök, mozdonykonstruktőr (1882. december 24., Kolozsmonostor - 1970. október 05., Budapest)
Oklevelét a József Nádor Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte 1904-ben. Még ebben az évben az Államvasutak Gépgyárába (MÁVAG) került gyakornoknak a mozdonyszerkesztési osztályra, 1923-ban osztályvezetője lett és a világviszonylatban is bevált 424-es sorozatú mozdony szerkesztését irányította. A MÁV valamennyi, a MÁVAG-ban készült mozdonyának szerkesztésében részt vett. 1932-ben gyárigazgatónak nevezték ki. 1964-ben gyémántdiplomával tüntették ki.1903.10.06, 119 éve történt:
Ernest Thomas Sinton Walton ír fizikus, Nobel-díjas (1903. október 06., Dungarvan - 1995. június 25., Belfast)
Írország máig egyetlen Nobel-díjas tudósa. Cambridge-ben Rutherford irányításával doktorált 1931-ben, majd még három évig dolgozott itt. Témavezetőjének Gamow által támogatott ötlete nyomán Cockcroft-tal együtt megtervezték és megépítették azt a lineáris gyorsítót, amellyel megvalósították az első maghasítást. Ebben a magreakióban a felgyorsított protonok lítium atommagokkal ütköztek, s a reakció során hélium atommagok, más szóval alfa részecskék keletkeztek. A kísérlet részletes, kvantitatív elemzése egyben Einstein tömeg-energia ekvivalenciáját is igazolta. "A mesterségesen gyorsított atomi részecskék által létrehozott atommagátalakulások terén végzett úttörő munkásságukért" ők ketten, megosztva kapták meg 1951-ben a fizikai Nobel-díjat. Walton Dublinban egyetemi professzorként is nagy népszerűségre tett szert kiváló előadásaival. Nyugdíjazása után is hosszú évekig tevékenyen részt vett az egyetem életében, végül még a Nobel-érmét is az egyetemre hagyta. Csendes szerény természetét csodálat és elismerés övezte egész Írországban.1954.10.06, 68 éve történt:
Fischer Gyula gépészmérnök (1873. július 11., Budapest - 1954. október 06., Budapest)
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1895-ben, majd a Ganz Gyár villamossági osztályának munkatársaként különböző hazai és külföldi vasutak villamosítását vezette. Utóbb a Budapesti Helyiérdekű Vasutak (BHÉV) főmérnöke, majd főfelügyelője és villamosításának vezetője. Ő dolgozta ki a BHÉV villamosításánál alkalmazott újszerű láncfelfüggesztéses felsővezetékes rendszert. Másik jelentős találmánya a széles körben elterjedt Fischer-lemezes áramszedő. Szakirodalmi tevékenysége is jelentős.1912.10.07, 110 éve történt:
Gillemot László kétszeres Kossuth díjas gépészmérnök, anyagtudós, az MTA rendes tagja (1912. október 07., Budapest - 1977. augusztus 20., Budapest)
Főbb kutatásai a a fémek anyagvizsgálatára, fém-előállítási, ötvözetgyártási és képlékenyalakítási technológiák továbbfejlesztésére, valamint a hegesztési eljárások alkalmazási körének kiszélesítésére irányultak. Nevéhez fűződik a korszerű magyarországi fémipari és kohászati alapkutatások elindítása, intézményi és szakképzési hátterének megszervezése. Három évtizeden át (1944-1977) volt a Budapesti Műszaki Egyetem mechanikai technológiai tanszékének vezetője, 1948 és 1969 között alapító igazgatóként irányította a Fémipari Kutatóintézet munkáját. Gillemot György Lajos (1813-1892) virágkertész unokája, Gillemot Ferenc (1875-1916) labdarúgó, sportújságíró fia.
Életútja:
A fővárosban végezte gimnáziumi tanulmányait. 1930-1935-ig a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákja volt, de rendkívüli hallgatói státussal négy féléven keresztül matematikai, fizikai és filozófiai előadásokat is látogatott a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1935-ben szerezte meg gépészmérnöki oklevelét a műegyetemen, majd három hónapig mérnöki beosztásban a Standard Villamossági Rt. alkalmazásában állt. Még ugyanabban az évben, 1935-ben a budapesti műegyetem mechanikai technológiai tanszékén kapott tanársegédi állást. 1940-ben adjunktussá lépett elő, 1941-ben megvédte műszaki doktori disszertációját, 1944-ben pedig megbízást kapott a tanszék ideiglenes vezetésére. Tanszékvezetői posztján 1947-ben véglegesítették nyilvános rendkívüli tanári címmel, 1949-től haláláig pedig nyilvános rendes egyetemi tanári címmel irányította a tanszéki oktatómunkát. 1970-ben a mechanikai technológiai és a villamosipari anyagtechnológiai tanszékek szervezeti összevonásával jött létre a Mechanikai Technológiai és Anyagszerkezettani Intézet, amelynek haláláig első igazgatója volt. Tanszéki kötelezettségei mellett 1954 és 1957 között a műegyetem rektori, 1965 és 1967 között tudományos rektorhelyettesi feladatait is ellátta. Egyetemi oktatói munkájával párhuzamosan több egyéb szakmai megbízást is vállalt. 1946 és 1949 között közreműködött a Tudományos Műszaki Tanács munkájában, 1947-1949-ben a Nehézipari Központ műszaki fejlesztési osztályát vezette. 1948-tól a kezdeményezésére és szervezőmunkájának köszönhetően létrejött Vas-és Fémipari Kutatóintézet alapító igazgatója volt. Az intézet 1951-es szétválása után is tovább irányította az itt folyó kutatómunkát. 1952-ig a Vasipari Kutatóintézet, 1969-ig pedig a Fémipari Kutatóintézet igazgatói tisztségét töltötte be. 1954-1957-ig a Mérnöktovábbképző Intézet elnökeként tevékenykedett. 1970-1977-ig az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság műszaki kutatásokat koordináló tanácsának ügyvezető alelnöke volt. Közéleti szerepet is vállalt, tagja volt a Fővárosi Tanácsnak és az Országos Béketanácsnak, elnökségi tagja a Hazafias Népfront nagy-budapesti bizottságának.
Munkássága:
Tudományos kutatómunkájában egyesítette az anyagtudományi, gépészeti és kohászati megközelítéseket, a korszerű fémipari és kohászati alapkutatások magyarországi elindítója volt. Különösen jelentősek az acél-és alumíniumtechnológiákhoz kapcsolódó anyagvizsgálatai. Számottevő eredményeket ért el az alumíniumgyártásból visszamaradó vörösiszap hasznosítása (vanádium és titán kinyerése, fémtitán előállítás reakciókinetikája), a ferrotitános és az alumíniumötvözés, valamint a csapágyfémek anyagvizsgálata terén. Újító szemléletű kutatási fűződnek a fémek törésvizsgálatához és az anyagfáradáshoz, a hőkezelés és a hegesztések röntgenes tanulmányozásához, a roncsolásmentes anyagvizsgálati módszerek fejlesztéséhez. Technológiai eljárásokat dolgozott ki a nagy méretű acélszerkezetek hegesztéses kötésekkel való összeállításához, a képlékenyalakítás terén pedig a gömbgrafitos öntöttvas kovácsolhatóságát vizsgálta, s az acél alakítására és porkohászati műveletekre egyaránt alkalmazható, nagy sebességű ütőműveket dolgozott ki. Akadémiai székfoglalói "A gömbszemcsés grafit kristályosodása" (1950), és "A fémek tulajdonságainak jellemzése a fajlagos alakváltozás munkájával" (1966) címen hangzottak el. A második világháborút követően szakértőként közreműködött a főváros elpusztult hegesztett Duna-hídjainak újjáépítésében, ő irányította az anyagvizsgálatokat a Kossuth-híd, a vásárosnaményi Tisza-híd és több erőmű építésekor. Összesen 19 szabadalmát jegyezték be, köztük a szakítószilárdság pontos mérésére alkalmas szakítógépet, a csapágybronzot helyettesítő, nagy szilárdságú alumíniumötvözetet, valamint a hatékonyabb kétpálcás hegesztési eljárást. Pályája utolsó szakaszában az ipar és a tudomány szolgálatába állított műszaki kutatás elvi-módszertani kérdései is foglalkoztatták. Szakkönyvei mellett mintegy 250 tanulmánya jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. Számos fontos tankönyv, egyetemi jegyzet szerzője vagy társszerzője volt, Anyagszerkezettan és anyagvizsgálat című tankönyve 1996-ban a hetedik kiadást érte meg. Szerkesztőbizottsági tagja volt az Acta Technica című akadémiai folyóiratnak.
Társasági tagságai és elismerései:
1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1965-ben rendes tagjává választották. Elnökként irányította az Akadémia kohászati főbizottságát, gépészeti bizottságát, gépészeti-kohászati szakcsoportját, a Gépipari Tudományos Egyesület anyagvizsgáló szakosztályát, s közreműködött a Tudományos és Felsőoktatási Tanács munkájában. Mindezek mellett tagja volt a Magyar Anyagvizsgálók Egyesületének, a Magyar Mérnök- és Építész Egyesületnek, valamint az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek. 1969-től a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja, 1971-től a Nemzetközi Hegesztési Intézet (IIW) alelnöke volt. Tudományos munkássága elismeréseként két ízben tüntették ki Kossuth díjjal. 1949-ben szabadalmaiért és egyetemi tankönyveiért vehette át a díj arany fokozatát, 1957-ben pedig a hazai nyersanyagokon alapuló titángyártási technológia kidolgozásáért és kísérleti megvalósításáért ítélték neki a Kossuth díj második fokozatát. 1958-ban Pattantyús Ábrahám Géza díjjal, 1975-ben Bánki Donát emlékéremmel tüntették ki (mindkettő a Gépipari Tudományos Egyesület díja). 1976-ban megkapta a francia Kutatási és Feltalálási Érdemrendet (ordre du Mérite pour la recherche et l'invention). Emellett birtokosa volt a Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozatának (1950 körül) és a Munka Érdemrend arany fokozatának (1972).
Főbb művei:
- A hegesztés röntgenvizsgálata (Budapest, Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete, 1941.)
- Műszaki röntgenvizsgálat (Budapest, 1942.)
- Fémek technológiája I. Fémek alakítása hőhatással (Budapest, 1947.)
- Anyagvizsgálat (Budapest, 1949.)
- A gyártástechnológia új irányai (Budapest, 1949.)
- Porkohászat és precíziós öntés (Budapest, 1951.)
- Metallográfia és anyagvizsgálat (Budapest, Tankönyvkiadó, 1952.)
- Vas-és fémipari anyagismeret (Budapest, Népszava, 1952.)
- A gyorshegesztő eljárások (Budapest, Felsőoktatási Jegyzetellátó, 1954.)
- A színesfémek a gépgyártás fontos anyagai (Budapest, Művelt Nép, 1954.)
- Szerkezeti anyagok technológiája I-II. (Budapest, Tankönyvkiadó, 1954-1960.)
- Hegesztés (Budapest, BME, 1959.)
- Mechanikai technológia I-II. (Budapest, Terra, 1960.)
- Anyagszerkezettan és anyagvizsgálat I-III. (Budapest, Tankönyvkiadó, 1965-1966.)
- Fémek képlékeny alakítása (Budapest, Tankönyvkiadó, 1968.)
1901.10.08, 121 éve történt:
Sályi István Kossuth-díjas gépészmérnök, egyetemi tanár (1901. október 8., Budapest - 1974. december 19., Miskolc)
Sályi István Springer István néven született, a nevét 1936-ban változtatta Sályira. Apja Springer Ferenc ügyvéd, az FTC alapító elnöke, anyja Bauer Mária Kornélia volt. Középiskolai érettségi vizsgáját 1919-ben tette le, majd a budapesti József Nádor Műszaki Egyetemre járt, ahol 1923-ban gépészmérnöki diplomát szerzett. 1923-ban megnősült, felesége Némethy Ilma, két fia szintén gépészmérnök és egyetemi tanár lett.
Végzés után a Ganz Vagon- és Gépgyárban volt mérnök 1928-ig, és közben - mérnöki ismeretei kitágítása érdekében - matematikai tanulmányokat folytatott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Debrecenben 1928-ban szerezte meg doktori címét matematikából. 1928-tól a Műegyetem Műszaki Mechanika Tanszékén volt tanársegéd, közbebn 1931-ben Amerikában, a Washingtoni National Bureau of Standards-ben kutatott ösztöndíjjal. Ezeket az eredményeket felhasználva készített doktori disszertációt, ami alapján 1936-ban a Műegyetemen műszaki doktorrá avatták. Pattantyús-Ábrahám Géza felkérésére megírta a 1937-ben megjelent Pattantyús Gépészeti Zsebkönyvbe a Mennyiségtan, a Mechanika és a Szilárdságtan című fejezeteket. Ezekben - kihasználva fejlett matematikai ismereteit - a mechanika modern vektoros-tenzoros tárgyalásával új szemléletet igyekezett meghonosítani szakterületén, de ez a törekvése majd miskolci tanszékvezetése során maradéktalanul megvalósulni. 1937-ben elhagyta az egyetemet, és a Szabadalmi Bíróságon dolgozott. 1939-ben magántanár lett a József Műegyetemen a gépész karon, majd 1946-tól meghívottként előadta a Statika, később a Mechanika című tantárgyat. Statika című egyetemi jegyzetét 1948-ban írta meg az Állami Műszaki Főiskolán tartott előadásai segítésére.
1949-ben megbízást kapott a Miskolcon újonnan alapított Nehézipari Műszaki Egyetem Mechanikai Tanszékének vezetésére, a tanszék és az oktatás megszervezésére. Az első tanévben még minden tanszéki előadást ő tartott meg, és egyedül vizsgáztatta a rengeteg hallgatót. Tudni kell, hogy a Mechanikai Tanszék nem csak a gépész hallgatókat oktatta, de a kohászokat is és a bányászokat is. 1950. február 28-án egyetemi tanárrá nevezték ki. A tanszéki oktatói létszámot lassan sikerült növelnie, elfoglaltsága némiképp csökkent, így sorra írhatta nélkülözhetetlen egyetemi jegyzeteit (Szilárdságtan I-II., Mechanikai példatár, Kinematika és kinetika, Lengéstan, stb.). Az 1960-as évek elején jutott oda, hogy bevezethette a kötött vektorrendszerek általános tárgyalását, korszerű és egységes keretbe foglalva a mechanika nevezetes vektorrendszereire (a szögsebesség-, az impulzus-, a kinetikai- és az erő vektorrendszerre) vonatkozó ismereteket. 1966-ban indult be az alkalmazott mechanikai ágazat, amelynek kidolgozásában döntő szerepe volt. Ugyanakkor fontos feladatának tekintette a fiatal oktatók és kutatók munkájának segítését, miközben a tankönyvek és jegyzetek írásáról sem feledkezett meg és főszerkesztője volt a Pattantyús Gépész- és villamosmérnökök kézikönyve 1-2-nek. Kezdeményezésére számos mechanikai témájú konferencia és szimpózium megrendezésére is sor került. Sályi István 22 évig, az 1970-71 tanév végéig vezette a Mechanikai Tanszéket.
A Gépészmérnöki Kar 1950. január 25-én dékánnak választotta, de ez nem kapott miniszteri megerősítést, mert a Minisztertanács 1950. november 23-án rektorrá nevezte ki. A rektori tisztséget több mint tíz évig, 1961. július 31-ig töltötte be. A kezdetkor új egyetemen az épületek még nem készültek el, az oktatás a városban szétszórt helyeken történt. Csak 1952 őszén sikerült a rektornak az Egyetemvárosban megteremteni az oktatás alapszintű feltételeit.
Oktatói, egyetemi vezetői munkája mellett tudományos és társadalmi feladatoknak is eleget tett: 1953-1974 között országgyűlési képviselő, 1953-1963 között az Ipari Bizottság elnöke, 1958-1973 között a Tudományos Minősítő Bizottság tagja, 1963-1974 között pedig az Elnöki Tanács tagja volt. Mindemellett akadémiai bizottságok tagja és elnöke volt, öt évig az IUTAM (International Union of Theoretical and Applied Mechanics) magyar nemzeti bizottságának az elnöki tisztét is ellátta.
Elismerései:
- 1953 - Kossuth-díj
- 1961 - Munka Vörös Zászló érdemrendje
- 1968 - a Munka Érdemrend arany fokozata
- 1973 - Miskolc város díszpolgára
- 1973 - a Nehézipari Műszaki Egyetem tiszteletbeli doktora
- 1974 - a Magyar Népköztársaság Zászlórendje
2001.10.09, 21 éve történt:
Simonyi Károly mérnök, fizikus, kiemelkedő tudós-tanár (1916. október 18., Egyházasfalu - 2001. október 09., Budapest)
Tízgyermekes parasztcsalád hetedik gyermekeként született. Már az alsóbb iskoláit kiemelkedő eredménnyel végezte, ezért a falu plébánosa segítette a továbbtanulását, felkutatta egyik leggazdagabb rokonát Simonyi-Semadam Séndort, aki támogatta Simonyi Károly tanulmányait. Simonyi Károly az óbudai Árpád Reálgimnázium diákja volt. Később Simonyi-Semadam Sándor lánya, Erzsébet és a lány férje Mayer Miksa (a Ganz-gyár mérnöke) vette magához őt, majd később Ernő bátyját is. A mérnök adta kezükbe a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokat, amelynek lelkes megoldói lettek. Az anyagi jólét miatt lelkiismeret-furdalása volt, és ezért próbálta lehetőségeit minél jobban kihasználni.
1940-ben a Műegyetemen gépészmérnöki, a Pécsi Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett. 1940-től a Műegyetem Bay Zoltán vezette atomfizika tanszékének tanársegédje. A világháború alatt amerikai, majd szovjet hadifogságba esett. Jelentősen lefogyva érkezett haza. 1946-ban részt vett a Bay által vezetett Hold-radar kísérletben. 1948-ban a Műegyetem soproni fizika-elektrotechnika tanszékére került, ahol megépítette az első magyar magfizikai részecskegyorsítót, egy Van de Graaff rendszerű 1MV-t. Ezért 1952-ben Kossuth-díjat kapott.
1952-től alapítója és vezetője volt a BME elméleti villamosságtan tanszékének és a KFKI atomfizikai osztályának. A KFKI-ban párhuzamosan folyt a részecskegyorsító építése és az elméleti felkészülés az atomfizikai kutatásokra. Simonyi a fúziós energiatermelés lehetőségeit és korlátait vizsgálta. Később a KFKI egyik igazgatóhelyettese Kovács István igazgató és Jánossy Lajos mellett. 1956-ban megválasztották a KFKI forradalmi bizottsága elnökének. A forradalom alatt az intézményben nem történt rendbontás. A forradalom után megindult ellene a harc. 1957. december 31-én elbúcsúzott a KFKI-tól, a hetvenes évek elején az általa alapított BME Elméleti Villamosságtan tanszékének tanszékvezetői posztjáról is távozni kényszerült. Beosztott egyetemi tanárként folytatta a tanítást, az egyetem St. épületének 216-os szobájába került. Ez tette lehetővé egy előadás sorozat során körvonalazódó, legismertebb könyvének, A fizika kultúrtörténetének a megírását, amelyért 1985-ben Állami Díjat kapott. Felesége Zsuzsa francia-spanyol szakos tanárnő. Fiai Tamás és Károly mérnökök. Károly középiskolás korában került külföldre, később vezető szakemberként, Charles Simonyi néven járult hozzá a Microsoft sikeréhez.
Később az egyetemi felvételi feladatokat kitűző bizottság elnökének kérték fel. 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia soraiba választotta. 1998-ban elnyerte Az Év Ismeretterjesztő Tudósa díjat. 2000-ben Akadémiai Aranyérem kitüntetést kapott.
Mindig szót emelt a természettudományos és a humán kultúra szétválasztása ellen. Ebben a tekintetben barátjához, Németh Lászlóhoz hasonlóan gondolkodott. Simonyi alapította a Természet Világa Természettudomány diákpályázatának A kultúra egysége különdíját
Díjai, elismerései:
- Állami Díj (1985)
- a BME díszdoktora (1991)
- Tudományos Újságírók Kamarája - Az Év Tudósa kitüntetés (1996)
- a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997)
- Akadémiai Aranyérem (2000)