Az eddigi legnagyobb érdeklődés mellett zajlott le a 42. Balatoni Ankét vagy más néven „Nyomástartó Konferencia” eseményünk. Büszkék vagyunk rá, hogy a GTE és a Magyar Hegesztési Egyesület társszervezésében megvalósuló eseményen közel 200 fő vett részt a szakma elismert képviselői közül. 31 előadó, köztük 3 egyetem képviselői garantálták idén is a magas szakmai színvonalat, a jó hangulatot. Külön szekciót és figyelmet szántunk a hidrogénnek, annak technológiáinak és ipari felhasználási kérdéseinek. Köszönjük a résztvevőknek, a szervezőknek és azoknak a meghatározó cégeknek, akik idén is ilyen nagy számú résztvevővel voltak jelen.
Az első nap témái az iparpolitika és kapcsolatai, valamint a jogi szabályozás voltak. A résztvevők érdekes előadásokat hallhattak többek között Lepsényi István, Dr. Siménfalvi Zoltán, Dr. Aszódi Attila és Dr. Szilágyi Zsombor prezentálásában. A nukleáris erőműtechnika fejlődésétől az energiaárak jövőjéig, az előadások rendkívül változatos témákat érintettek.
A pénteki napon tematikája először a nyomástartó rendszerek meghibásodásának témakörében hallhattunk előadásokat, gyakorlati példákon keresztül bemutatva a problémakört. Szintén érdekes téma volt a hidrogén hatása szerkezeti anyagainkra, amit egy mesterkurzus követett a csőköteges hőcserélő berendezésekről. A nap utolsó szekciójában a robotok alkalmazásának lehetőségeiről hallhattunk.