A szakmai továbbképzés és információcsere, valamint a tudomány és a gazdaság valódi összekapcsolása iránti tenni akarás érdekében alakult meg 1979-ben a GTE Háztartási Gépek Központi Szakbizottsága, majd 1990-től Háztartási Gépek Szakosztályaként működik.
Főbb tevékenységek, leírás
A Háztartási Gépek Szakosztály 1979-ben alakult. Tagságának gerincét a LEHEL, majd az Electrolux, valamint beszállítói hálózatához tartozó jászsági cégek műszaki értelmisége alkotja. Tehát a tagok egy része az Electroluxnál, másik része olyan külső cégeknél dolgozik, amelyek beszállítóként kapcsolatban állnak az Electroluxszal. E tényből adódóan a tagság a közös szakmai szálak mentén, értékes ismeretekre tehet szert olyan programok segítségével, amelyek a kapcsolódó cégeknél tett látogatásokhoz, szakmai összeköttetésekhez köthetők. A szakosztály hazai és külföldi tanulmányutak szervezésével is hozzájárul a tagok ismereteinek bővítéséhez. A GTE Háztartási Gépek Szakosztály klubszerű keretek között tevékenykedik, vezetőségének célja, hogy az aktualitások jegyében szervezett összejöveteleiket éves cselekvési programok tervezésével, összeállításával tervezze. Ezek főleg a digitalizációval, robotizációval, környezetvédelemmel, a környezetbarát szerviz technológiákkal, alkatrész és késztermék gyártók összefogásával illetve megújuló energiaforrások alkalmazásával kapcsolatos előadások szervezését jelenti szemináriumok, klubestek keretében, melyek mindenki számára érdekes információkat adhatnak. A kulturális élet terén több éven keresztül, 26 alkalommal szervezte meg a Műszaki Bált, mindig nagy sikerrel.
A szakosztály különös gondot fordít a műszaki értelmiség szellemi termékeinek széles körű ismertetésére, a volt műszaki nagyságok emlékének megőrzésére, ápolására. Ennek a keretében valósult meg utcaelnevezés illetve emléktábla állítás azok számára, akik munkásságuk alapján ezt kiérdemelték.
A Háztartási Gépek Szakosztály jó és hasznos programok mentén, cégeket összekapcsoló, a GTE országos szervezetének szellemiségéhez megfelelően illeszkedő vonzó szakosztályaként működik.
A szakosztály elnöke: Konkoly Szabolcs
A szakosztály titkára: Szikra István
A szakosztály szervező titkára: Kuzén Zoltán