Bács-Kiskun megye – Bajai Szervezet

A Bajai Szervezetünk 1972. szeptember 22-én alakult meg.
A szervezet jelenlegi elnöke Nagyné Tósaki Beáta, titkára Balogh Miklós.

Főbb tevékenységek, leírás

A város és vonzáskörének gépipara az 1970-es években elérte azt a színvonalat, amelyről tovább emelkedni csak nagyobb tudással, szakértelemmel, összefogással lehetett. Ennek segítését, megvalósítását tűzte ki céljául a megalakuló szervezet. Az elmúlt két és fél évtized alatt több tanfolyamot, tanulmányutat, konferenciát szerveztünk tagjainknak és vállalataink szakembereinek.


Egyéni tagjainknak lehetőséget biztosítottunk az Egyesület által szervezett előadásokon, tanfolyamokon és szakmai konferenciákon való részvételre. Tagjaink közül két fő az Egyesület javaslatával szerzett Euromérnöki oklevelet 1995-ben. A vállalatok, intézmények munkájának támogatására sokrétű tevékenységet fejtettünk ki. Létrehoztuk a főmérnökök tanácsát, a Fejlesztési szakbizottságot, Pneumatika-Hidraulika Klubot, Szerszámgazdálkodási bizottságot. Támogattuk a Tóth Kálmán Szakközépiskola és Gimnázium tanterveinek korszerűsítését, szakmai munkáját a technikusképzés területén. Kezdeményezésünkre és közreműködésünkkel sikerült a Hercegszántó-Karapancsai belvízátemelő szivattyútelepet védett ipari műemlékké nyilváníttatni. Közreműködtünk az erről készült videófilm forgatásában is.


A gazdaság átalakulása során a meglevő gépipari üzemek megszűntek, az új vállalkozások nagy része még nem érzi az Egyesület támogatásának előnyeit. Tagságunk jelentős részét elveszítettük.


Napjainkban tevékenységünk a meglevő tagjaink tevékenységének lehetőség szerinti támogatására, továbbképzési, átképzési gondjaik megoldására szorítkozik. Igyekszünk tevékenységünkkel elfogadtatni Egyesületünket gazdasági életünk új szereplőivel. Munkánk során együttműködünk a GTE Kecskeméti, Szekszárdi, Pécsi Szervezetével.

Büszkeségeink

Egyesületi Aranyérem

Nincs díjazott

Bánki Donát Díj

Balogh Miklós
1992

Pattantyús Ábrahám Géza Díj

Nincs díjazott

Terplán Zénó Díj

Nincs díjazott

Technika Fejlesztéséért Díj

Balogh Miklós
1977
Bernschütz László
1999
Faludi László
1985
Friedrich János
1993
Kleisz Mihály
1980
Kovács István
1986
Kővári József
1978
Kövecs Attila
1983
Kövesi Sándor
1984
Petőcz János
1982
Simor Zoltán
1996
Túri József
1979

Műszaki Irodalmi Díj

Nincs díjazott

Tiszteleti Tag

Nincs díjazott

Támogassa a GTE-t
Adója 1%-ával!

A 75 éves múltra visszatekintő GTE elkötelezett
a magyar műszaki tudományok fejlesztése iránt.

Adószám:
19815682-2-42
kÖSZÖNJÜK!