Köszöntjük Jeney Ivánt a 100. születésnapján

  1. november 27-én ünnepli a GTE Korróziós szakosztály Galván szakbizottságának – valamint a GTE tagságának is – legidősebb tagja

 JENEY IVÁN 100. születésnapját.

Ez alkalomból kereste fel Őt otthonában a szakosztály korábbi titkára dr. Nemes Katalin és Haidegger Géza, akik a GTE nevében köszöntötték Jeney Ivánt 100. születésnapja alkalmából.

A szívélyes hangulatú beszélgetés során Jeney Iván elmondta, hogy a BME jogelődjének, a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elvégzését követően a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárba (a későbbi BHG Híradástechnikai Vállalat) került, ahol a galvanizáló üzemrészben az ott dolgozóktól sajátította el a galvanizálás alapjait. Később ennek üzem vezetője lett.

A galvanizálás akkor „nagy öregjei” Bártfai Béla, Németh Tibor már korán bevonták az agilis fiatal vegyészmérnököt az akkor alakult GTE munkájába. Majd így lett Jeney Iván 1958 -1990 között már a Galván Szakbizottság titkára.

A 60-as években már mintegy 200 galvanizáló üzem volt Magyarországon, ezért egyre intenzívebb munka folyt a Galván szakbizottságban. A délutáni szakmai találkozásokon túlmenően, gyárlátogatásokat szerveztek, szakmunkásképzést és továbbképzést indítottak stb. Rendszeressé váltak a hazai- és nemzetközi részvételű konferenciák szervezése, mint pl. 1977-ben, 1984-ben a Galvántechnikai szimpózium, 1983-ban Technikai nemesfém konferencia, az 1991. évi EUROCORR konferencián pedig külön galván szekció is volt. E mellett kezdődtek el a külföldi tapasztalatcserével összekötött szakmai utak szervezése is, melynek lebonyolításában nagy része volt Jeney Ivánnak.

A BHG után az ÁGTI (Általános Géptervező Intézet) következett, ahol a Korróziós Főosztályon dolgozott. Nagyon hamar kitűnt, hogy a szakma mellett kiváló angol-német – később még francia – nyelvtudással is rendelkezik, így aztán a Szabványhivatalban életre hívott korróziós szakbizottság megbízásából nagyon sok konferenciára, rövidebb-hosszabb külföldi útra is eljutott. Így rendszeresen járt Londonba, de volt Kínában, Indiában, mint magyar delegált, az együttműködések elősegítése érdekében. Mutatott egy kedves emléket is, egy fényképet, hogy egy indiai – akkoriban még kislány – 50 év után nem olyan régen felkereste.

A GTE-ben végzett sok évtizedes tevékenységéért többször is elismerésben részesült, így a Gépipar Kiváló Dolgozója címet két alkalommal 1961-ben és 1974-ben, majd 1969-ben Miniszteri elismerő oklevelet, GTE Egyesületi Érem kitüntetést pedig 1980-ban és 1986-ban kapott.

Az ÁGTI megszűnése után saját céget alapított KORROFOB néven, melyben elsősorban a galvanizáláshoz készítettek kiváló minőségben szerszámokat, melyet aztán nemcsak itthon kerestek, de nagyon sok megrendelést kaptak Ausztriából, Németországból is.

E mellett az elektorpolírozás volt a másik fő tevékenysége a cégnek, melynek szintén nagy sikere volt a szakmai körökben.

Aztán idővel – ahogy idősödött – megvált a cégétől és a II. kerületi otthonában szellemileg és fizikailag is frissen tartja magát kedves felesége Viktória asszony, Dóri lánya és 3 unokája társaságában.

A sok kedves emlék között a hetente egy-kétszeri bridzs-partik is frissen tartják Jeney Ivánt.  Fiatal korában nagyon jól úszott, vízilabdázott, síelt és teniszezett is, ma inkább csak a szobakerékpáron szokott „tekerni”.

Végzetül megkérdeztük, mit üzen a mai fiataloknak, hogyan tudjuk őket bevonni az egyesületi életbe?

Válasza irányt mutató volt: „Ahhoz hogy a fiatalok kötődjenek, az egyesülethez HITELES PÉLDAKÉPEK kellenek

 

Kedves Jeney Iván!

Köszönjük azt, amit a Gépipari Tudományos Egyesület Galván szakbizottsága érdekében tettél, büszkék vagyunk Rád.

További jó egészséget kívánunk!

 

A vele készült interjú itt megtekinthető.