Főbb tevékenységek, leírás

Bemutatkozás

2021-ben alakult meg a Szombathelyi szervezeti egység, mely elsődlegesen kapcsolódik az ELTE gépészmérnök képzését adó szakmai közösséghez. A szervezeti egység célja, hogy összefogja a helyi mérnöki közösséget és rendszeresen szakmai rendezvényeket szervezzen. Kiemelt terület még a tehetséggondozás is, mely elsődlegesen a hazai és külföldi egyetemeken tanuló műszaki hallgatókat támogatja. Ennek kapcsán félévente rendezünk konferenciát is, melyre minden érdeklődőt várunk. Tagjaink számára közvetítjük a GTE-n belül felmerült lehetőségeket és segítséget nyújtunk szakmai alapokon szervezett szakosztályok munkájában való részvételhez.

Eredmények

Dr. Bak Árpád a Gépipari Tudományos Egyesület kitüntetésében részesült: 2024. május 3-án a Gépipari Tudományos Egyesület Országos Elnökség kezdeményezésére a Technika Fejlesztéséért – Egyesületi Érem díjban részesült. Szervezetünk elnökének közösségi és szakmai munkássága kiemelkedő. Meghatározó szerepe volt a szombathelyi GTE szervezet létrehozásában, valamint kiemelkedő munkát végzett a szombathelyi TechTogether csapat létrehozásában is.

Dr. habil Andó Mátyás a Gépipari Tudományos Egyesület kitüntetésében részesült: 2023. május 11-én tartották az LV. GTE Küldöttközgyűlést, amelynek keretében habil Dr. Andó Mátyás a Gépipari Tudományos Egyesület Országos Elnökség kezdeményezésére a Technika Fejlesztéséért – Egyesületi Érem díjban részesült.

25. Gyártás Konferencia, 2022., Szombathely: 2022. december 1-én Szombathelyen került megrendezésre a 25. Gyártás Konferencia, amelyet a Gépipari Tudományos Egyesület és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közösen szervezett. A nemzetközi eseményen oktatók, kutatók, PhD hallgatók és ipari szakemberek mutatták be legújabb kutatási eredményeiket. Inspiráló beszédek és idézetek ösztönözték a résztvevőket arra, hogy a technológia segítségével túllépjenek a kihívásokon. A Gépipari Tudományos Egyesület kiemelt figyelmet fordít a szakemberek fejlődésére és nemzetközi bemutatkozási lehetőségeik támogatására. A szombathelyi duális képzési modell bemutatása példaként szolgált a gépészmérnöki és informatikai tudás integrálására.

Vezetőség

Dr. Bak Árpád, elnök
Bátorfi János György, alelnök
Lakatos Gábor, titkár

Büszkeségeink

Egyesületi Aranyérem

Nincs díjazott

Bánki Donát Díj

Nincs díjazott

Pattantyús Ábrahám Géza Díj

Nincs díjazott

Terplán Zénó Díj

Nincs díjazott

Technika Fejlesztéséért Díj

Dr. habil Andó Mátyás - 2023.
Dr. Bak Árpád - 2024.

Műszaki Irodalmi Díj

Nincs díjazott

Tiszteleti Tag

Nincs díjazott