Tisztítás­technológiai Klub

A Tisztítástechnológiai Klub 1997-ben alakult meg.
A klub jelenlegi elnöke Drabek Ferenc.

Főbb tevékenységek, leírás

A Tisztítástechnológiai Szakosztály az első konferenciáját 1996-ban rendezte, melyen 109 tagja jelent meg. A következő évben megszervezett MATISZ az épülettakarítókat magához csábította, ekkor a szakosztályból Tisztítástechnológiai Klubot alapított a GTE. Első tevékenységünk volt a takarítás szakmásítása. Gyakorlati és elméleti szakemberek munkaközösségével kidolgoztuk az OKJ követelményeknek megfelelő tananyagot. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával kérvényeztük — a bizonyítottan minden országban a legnagyobb létszámú foglalkoztatotti körnek — a szakképesítés jogi elfogadását. 4 évi sürgetést követően 1998-ban az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkáránál elértük, hogy fontosnak tartsa az új szakma elfogadását és sürgősen támogassa is, amit el is értünk.

Bárdos Zoltánnét felkértem oktatási pályázatok készítésére, és az egyik pályázat elnyerésével az első OKJ-s tanfolyamot Békéscsabán sikeresen lebonyolítottuk.

Főbb tevékenységek:

Kiemelt területünk volt az egészségügy, melyre 15 éven keresztül szerveztük a MEDICLEAN konferenciákat. A több iparágban használható ismereteket magában foglaló konferenciákra (pl. fertőtlenítés és mikrobiológia) az élelmiszeripar higiénikusait is meghívtuk.

Közben gépipari (gépkocsi), textil-, hús-, konzervipari, nagy-konyhai, uszodai, szállodai szakterületek specifikus témaköreiben is voltak konferenciáink. Több hazai vállalat felkérésére egy-egy speciális tisztítás-technológiára szakértői javaslatot adtunk az optimális korszerű gépesítés, tisztítószer és  technológia gazdaságosságát növelő módszereire (pl. fémforgács elszívás, szelektív gyűjtéssel). Így pl. az AFIT-nak, és az ALCOA-nak olajsár mentesítésre, a General Electricnek robbanásvédett kazántisztításra. Sok előadással, a Linde céggel szervezett bemutatókkal rövid idő alatt népszerűsítettük a szárazjeges tisztítástechnológiát.

A Műanyag Szakosztály közreműködésével az 1990-es évek elején az extruderek és a fröccsöntő szerszámok vízkőmentesítésére, valamint energia-takarékosabbá tételére számos klubnapot szerveztünk. Ez utóbbi egyedülálló technológia népszerűsítésében az IFKA is szerepet vállalt. E technológiának a gazdasági élet újraindításában hatalmas gazdaságossági és egészségjavító szerepe lenne.

Büszkeségeink

Egyesületi Aranyérem

Nincs díjazott

Bánki Donát Díj

Nincs díjazott

Pattantyús Ábrahám Géza Díj

Nincs díjazott

Terplán Zénó Díj

Nincs díjazott

Technika Fejlesztéséért Díj

Nincs díjazott

Műszaki Irodalmi Díj

Nincs díjazott

Tiszteleti Tag

Nincs díjazott

Támogassa a GTE-t
Adója 1%-ával!

A 75 éves múltra visszatekintő GTE elkötelezett
a magyar műszaki tudományok fejlesztése iránt.

Adószám:
19815682-2-42
kÖSZÖNJÜK!