Elköltöztünk!

email cím:
jelszó: regisztráció
elfelejtett jelszó

Bajai Szervezet

Megalakulás éve:               1972. szeptember 22

Főbb tevékenységi köre:

A város és vonzáskörének gépipara az 1970-es években elérte azt a színvonalat, amelyről tovább emelkedni csak nagyobb tudással, szakértelemmel, összefogással lehetett. Ennek segítését, megvalósítását tűzte ki céljául a megalakuló szervezet. Az elmúlt két és fél évtized alatt több tanfolyamot, tanulmányutat, konferenciát szerveztünk tagjainknak és vállalataink szakembereinek.

Egyéni tagjainknak lehetőséget biztosítottunk az Egyesület által szervezett előadásokon, tanfolyamokon és szakmai konferenciákon való részvételre. Tagjaink közül két fő az Egyesület javaslatával szerzett Euromérnöki oklevelet 1995-ben. A vállalatok, intézmények munkájának támogatására sokrétű tevékenységet fejtettünk ki. Létrehoztuk a főmérnökök tanácsát, a Fejlesztési szakbizottságot, Pneumatika-Hidraulika Klubbot, Szerszámgazdálkodási bizottságot. Támogattuk a Tóth Kálmán Szakközépiskola és Gimnázium tanterveinek korszerűsítését, szakmai munkáját a technikusképzés területén. Kezdeményezésünkre és közreműködésünkkel sikerült a Hercegszántó-Karapancsai belvízátemelő szivattyútelepet védett ipari műemlékké nyilváníttatni. Közreműködtünk az erről készült videófilm forgatásában is.

A gazdaság átalakulása során a meglevő gépipari üzemek megszűntek, az új vállalkozások nagy része még nem érzi az Egyesület támogatásának előnyeit. Tagságunk jelentős részét elveszítettük.

Napjainkban tevékenységünk a meglevő tagjaink tevékenységének lehetőség szerinti támogatására, továbbképzési, átképzési gondjaik megoldására szorítkozik. Igyekszünk tevékenységünkkel elfogadtatni Egyesületünket gazdasági életünk új szereplőivel. Munkánk során együttműködünk a GTE Kecskeméti, Szekszárdi, Pécsi, Szervezetével és a MTESZ Bajai Intézőbizottságával.

Szervezetünk tisztségviselői:   

 

Elnök:    Kővári József 1972-1985

             Balogh Miklós                   1985-től

 

Alelnök: Balogh Tibor   1972-1985

            Szabó Lajos                       1972-1985

            Kővári József                    1985-1990

            Szedő István 1985-1990

 

Titkár:   Balogh Miklós                   1972-1985

             Túri József                         1985-1990

             Simor Zoltán                     1990-1994

             Cseri Pál                           1994  - től

 

Akikre büszkék vagyunk

Bánki Donát Díj

Balogh Miklós      1992

 

Egyesületi Érem

Balogh Miklós           1977

Kővári József            1978

Túri József                1979

Kleisz Mihály             1980

Petőcz János            1982

Kövecs Attila              1983

Kövesi Sándor          1984

Faludi László            1985

Kovács István           1986

Friedrich János         1993

Simor Zoltán             1996

Bernschütz László    1999







VDI GEARS

10TH INTERNATIONAL CONFERENCE ON RAILWAY BOGIES AND RUNNING GEARS