Elköltöztünk!

email cím:
jelszó: regisztráció
elfelejtett jelszó

Tűzvédelmi Szakosztály

A megalakulás körülményei:

1960. június 12-én a Háztartási és Tömegcikkipari Szakosztály keretében - az ELZETT Tűzoltó készülék gyáregységére támaszkodva – alakult meg a Tűzvédelmi Szakbizottság, melyből Tűzvédelmi (központi) Szakosztállyá fejlődtünk.

 

Segítségünkkel Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Esztergomban, Kaposvárott, Kecskeméten, Mosonmagyaróvárott, Nyíregyházán, Pécsett, Sopronban, Szegeden és Szolnokon szerveződött és működik Tűzvédelmi Szakosztály (Szakbizottság) az ottani GTE Megyei, illetve városi szervezet keretében. Működésük nem mindenütt folyamatos.

Főbb tevékenységi körök:

Célunk – alakulásakor és most is – hogy összefogjuk azokat, akik hivatásszerűen vagy más indíttatásból hajlandóságot mutatnak arra, hogy szellemi felkészültségüket a tűz elleni védekezés fejlesztése érdekében hasznosítsák. Fórumot biztosítunk minden, a tűzvédelem fejlesztésére vonatkozó javaslat kifejtésére, kutatási, vizsgálati tapasztalatok ismertetésére.

 

Több, időszakosan működő szak- és munkabizottságban tanulmányokat dolgoztak ki tagjaink, melyeket előadásokon, ankétokon, szimpóziumokon, konferenciákon közreadtunk. Tagjaink és az érdeklődők tűzvédelmi műszaki ismeretének bővítése céljából sok hazai és külföldi cég közreműködésével gyártmányismertetőket és bemutatókat tartottunk.

Számos szabványjavaslat kimunkálásával és az adott műszaki bizottságban való közreműködéssel segítettük a tűzvédelmi műszaki szabályozás fejlődését.

Az elmúlt 39 év alatt több mint félezer előadást szerveztünk. Öt nagysikerű nemzetközi és 16 hazai szemináriumot, konferenciát szerveztünk. Ezek – egyebek mellett – az építmények tűzvédelmével, a porrobbanás veszély megelőzésével, a tűzvédelmi automatikai rendszerek és a tűzoltó készülékek fejlesztésével, a számítógépek, a gyógyszeripar, a hegesztés tűzvédelmével és a zsanai gázkitöréssel foglalkoztak.

 

Közreműködtünk számos MTESZ egyesület (MEE, MKE, stb.) és több GTE szakosztály (Hegesztési, Munkavédelmi, stb.) rendezvényein.

„Tűzvédelem ’87” című kiállításunknak és előadássorozatunknak több ezer látogatója volt.

Három tűzvédelmi tárgyú tanfolyamot szerveztünk két éven keresztül.

Tevékenységünket szak- és munkabizottságokban végeztük. Megbízás alapján hét tanulmányt dolgoztunk ki (pl.: székesfehérvári KÖFÉM tűzvédelmi helyzetének felmérése, stb.). Számos szakértői véleményt dolgoztunk ki tűzvédelmi, tűzvizsgálati és bíróság ügyekben.

 

Szakosztályunk 1995-ben Szilvay Kornél érmet alapított – a tűzvédelem érdekében végzett kiváló munka elismerésére. Eddig 9 fő részesült ezen elismerésben.

A szakosztály tisztségviselői:

Elnök:

Fügi Béla                                             1960-1968

Dr. Kovács Károly                              1968-1972

Dr. Farkas György                              1972-1978

Varga Károly                                      1978-1987

Dr. Bleszity János                                1987-1994

Dr. Bukovics István                             1994-1998

Csermely Géza                        1998-tól

 

Titkár:

Dunai Kovács Béla                              1960-1990

Dr. Bánky Tamás                                1990-1998

Tarnaváry Zoltán                                 1998-tól

 

Akikre büszkék vagyunk:

Bánki Donát Díj:

Dunai Kovács Béla                  1989

Pattantyús Díj:

Dr. Bánky Tamás                    1998

 

Egyesületi Érem:

Dunai Kovács Béla                  1977, 1985

Dr. Kovács Károly                  1983

Pál Károlyné dr.                      1984

Dr. Bánky Tamás                    1985

Gombik Károly                       1985

Szalontai Imre                          1985, 1998

Cseke Ferenc                          1985

Keszthelyi Antal                       1989

Varga Károly                          1989

Száray Zoltán                          1989, 1994

Kovács János                          1989

Dr. Bánky Tamás                    1993, 1996

Bónusz János                           1993

Dr. Bleszity János                    1994

Volent György                         1994

Kürti Ákos                              1995

Szitányiné Siklósi Magdolna 1995

Acsai István                             1995

Friwaldszky Gyula                   1996

Dr. Bukovics István                 1996

Zellei János                              1996

Dr. Erdős Antal                       1998

 

Szilvay Kornél Díj:              

 

Tímár István                            1995

Dr. Kovács Károly                  1995

Papp Zoltán                             1995

Strádi Géza                             1995

Dunai Kovács Béla                  1995

Tarján Rezső                           1996

Minárovics János                     1996

Hetényi Ferenc            1997

Vecsernyés Imre                      1999







VDI GEARS

10TH INTERNATIONAL CONFERENCE ON RAILWAY BOGIES AND RUNNING GEARS