Elköltöztünk!

email cím:
jelszó: regisztráció
elfelejtett jelszó

Hajó és Úszómunkagép Szakosztály

Hajó és Úszómunkagép Szakosztály

A szakosztály megalakulása:

 

A Hajó és Úszómunkagép Szakosztály illetve jogelődje a Hajóipari Szakosztály a GTE alapításával együtt alakult meg 1949-ben.

A Szakosztály tevékenységi köre:

A Szakosztály működése összefonódott a magyar belvízi és folyam-tengeri, tengeri hajóépítés és úszómunkagép építés II. világháború után példátlan fejlődésével. Ennek megfelelően tagjai között voltak a mindenkori Ganz-, Óbudai-, Balatonfüredi-, Váci-, Bajai-, Szegedi-, Győri-, MAHART Hajójavító, Foka telepek hajógyárainak/javító bázisainak legjobb mérnök/technikus konstrukciós és kivitelező szakemberei. De tagjai voltak a BME Hajóépítési részének (először a Vízgépek TSZ, majd a Járműgépészeti Intézek keretében) professzorai, oktatói is.

A szakosztály fénykorában 1960-1992 között szakbizottságokban működött, sokszor szoros kapcsolatban olyan társszervezetekkel mint pl.: LTI.

Számos kis és nagyrendezvényt tartott, nemzetközi hajóipari kongresszusok formájában, sokszor több száz résztvevővel. Az egyik legemlékezetesebb a 80-as évek közepén megtartott úszódaru építési nemzetközi konferencia volt, ahol sok olyan szakmai megállapítás született, amiket a mai napig használ a világ úszódaru építése és hajó osztályozó intézetek is.

A GTE Hajó és Úszómunkagép Szakosztály munkájában integrálódott a magyar:

folyam-tengeri hajóépítés fejlesztése,

a belvízi toló/vontató építése,

az új DMR uszályok és önjárók építése,

a tengeri hajóépítés példátlan fejlődése és sikere, az úszódaru építés világszerte elismerése, fejlődése és sikere.

Egyik kiemelkedő tény volt az 1972-ben meghirdetett úszódaru fejlesztési és építési program, amiben jelentős szerepet játszott a GTE is.

Akikre büszkék vagyunk:

Bánki Donát Díj:

Paál József                            1960

Szenkovits Mihály                    1963

Dr. Fekete György                  1965

Vasvári Miklós                      1967

Dr. Heller Andor                     1981

 

Pattantyús Díj:

Balogh Béla                          1962

 

Egyesületi Érem:

Seefranz Dezső                        1969

Molnár Mihály                         1969

Benkő Andor                          1970

Székely János                       1971

Szenkovits Mihály                    1972

Széll Imre                                1972

Dr. Heller Andor                     1973

Dr. Ferdinánd László               1975

Szenkovits Mihály                    1978

Bánki Endre                            1980

H. Kiss Áron                           1984







VDI GEARS

10TH INTERNATIONAL CONFERENCE ON RAILWAY BOGIES AND RUNNING GEARS